Felkészülés: még nem nyert világbajnok Romániában! A spanyoloknak sikerül?

2016.03.26. 23:06
null
Vicente del Bosque edzést vezényel Kolozsváron (Fotó: AFP)
A világbajnokok elleni hazai veretlenség megőrzése a román válogatott célja a Kolozsvár Aréna első válogatott mérkőzésén. A nyolc vb-győztes közül csak Brazília nem járt még Romániában, de győznie még egyik korábbi világbajnoknak sem sikerült. Anghel Iordanescu szövetségi kapitány reméli, hogy Spanyolországot is meg tudják akadályozni ebben.

 

A román szövetségi kapitány cseppet sem volt elégedett játékosai szerdai, Litvánia elleni teljesítményével, elmondása szerint a klasszisokból álló spanyolok ellen jóval többet vár csapatától.

„Bátrabb focit kell játszanunk, fel kell nőnünk klasszis ellenfelünk szintjére” – fogalmazott Iordanescu, aki nem számíthat a balhátvéd Sepsi Lászlóra. A Nürnberg sérült játékosa már vissza is utazott klubjához.

A siker érdekében a román csapat még az edzését is áthelyezte a CFR stadionjában, hogy kíméljék a sétatéri stadion gyepszőnyegét, amelyről az elmúlt hetekben a főbérlő Universitatea csapatát is kitették, csakhogy tökéletes pályán lássák vendégül a spanyolokat – a második ligás klub ezért az edzőpályáján rendezte meg legutóbbi találkozóit.

A csütörtökön Udinében 1–1-es döntetlent játszó spanyol együttes a sérülés miatt korábban kimaradó Diego Costa, Iniesta és Busquets mellett Sergio Ramost is elvesztette a vasárnapi mérkőzésre. A Real Madrid védője nem is tartott a csapattal Kolozsvárra.

A spanyolokat különleges biztonsági intézkedések várták Erdélyben, a reptéren például a rájuk váró román rajongóikat sem engedték a csapat közelébe. Vicente del Bosque számára abból szempontból lesz különleges a mérkőzés, a szövetségi kapitány 1975-ben pont Románia ellen játszott először a nemzeti együttesben.

„Egy szervezett, kiváló védelemmel rendelkező csapat ellen játszunk, de nekünk mindig, minden körülmény között győzni kell. Tíz évvel ezelőtt az elődöm, Luis Aragones fejét követelték, amikor kikapott Romániától, aztán 2008-ban Európa-bajnokságot nyert” – mondta Del Bosque, aki semmit sem volt hajlandó elárulni a kezdőcsapatról, csak annyit árult el, hogy mind a 24 behívott játékosnak lehetőséget szeretne adni a két találkozón. Eszerint pedig Kolozsváron elsősorban az udinei találkozót kihagyó játékosok fognak pályára lépni.

MÁRCIUS 27., VASÁRNAP
EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

20.45: Románia–Spanyolország

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
7 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
14 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
15 órája

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
16 órája

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
16 órája

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
17 órája

Pedro Porro és Oyarzabal szállította a gólokat Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
17 órája
Ezek is érdekelhetik