Real: Benzema még egy lépessel közelebb az Eb-hez

MTI MTIMTI MTI
2016.03.11. 11:56
Még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy részt vehessen a hazájában rendezendő Európa-bajnokságon Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott labdarúgója, miután pénteken a szexvideós zsarolási ügyben feloldották az ellene korábban elrendelt bírósági felügyeletet.

A döntés egyben azt is jelenti, hogy a 28 éves játékos újra találkozhat és beszélhet az ügy sértettjével, válogatottbeli társával, az Olympique Lyonban játszó Mathieu Valbuenával – ezt eddig megtiltották neki.
újra találkozhat és beszélhet az ügy sértettjével, válogatottbeli társával, az Olympique Lyonban játszó Mathieu Valbuenával – ezt eddig megtiltották neki.

A futballista ügyvédei ugyanakkor elmondták: védencük változatlanul vádlott maradt, de ők lázasan dolgoznak azon, hogy bizonyítsák ártatlanságát.

Benzema ellen november óta folyik eljárás, azzal vádolják, hogy bűntárs volt Valbuena zsarolásában, és közvetített a felek között. A Real Madrid labdarúgója vallomásában tagadta, hogy látta a szóban forgó felvételt.

Utóbbi játékos már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló szexvideó, s ha nem fizet 150 ezer eurót, nyilvánosságra hozza azt.

Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes Benzemát bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Eb-n.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Szaúd-Arábia: milyen elvirágzás? 750 millió eurót költöttek erősítésre a csapatok

Minden más foci
2026.09.16. 18:09

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
2026.09.02. 17:40

Szalah után Benzemával erősíthet a Fradi El-selejtezős ellenfele

Európa-liga
2026.08.20. 11:55

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53

Hét magyarnak szurkolhatunk csütörtökön a fallabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.19. 22:11