Eb 2016: „A brazilokat és a spanyolokat kellett eddig nézni, de…”

MTI MTIMTI MTI
2016.06.14. 10:09
„Fiataljaink számára inspiráció az Európa-bajnoki részvételünk, és szeretnénk meglepetést okozni Franciaországban” – jelentette ki Gylfi Sigurdsson, az izlandi labdarúgó-válogatott középpályása a magyarokat is felvonultató F-csoport keddi nyitánya előtt.

A Swansea City játékosa elmondta: korábban sokszor hallotta, hogy a csapat sohasem jut majd ki nagy tornára, és gyerekek nőttek fel úgy, hogy a brazil vagy a spanyol válogatottat kellett nézniük, nem pedig az izlandit.

„Most a fiatalok minket nézhetnek, és remélem, felnéznek ránk” – tette hozzá Gylfi Sigurdsson.

Hangsúlyozta: hisznek benne, hogy valami nagyszerű történik velük, és tudnak meglepetést okozni.

Kitért rá, hogy a mostani egy őrült szezon, minden csapat ült és nézte Angliában a Leicester Cityt, amely végül óriási meglepetésre megnyerte a Premier League-et.

„Miként lehetett ez? Talán Izlanddal is ez történik. Ha van hited, vannak jó játékosaid és van önbizalmad, akkor bármi előfordulhat” – mondta Sigurdsson.

Az izlandiak kedd este a portugálokkal, szombaton a magyarokkal, június 22-én, szerdán pedig az osztrákokkal találkoznak a franciaországi Eb-n.

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56