Eb 2016: „Én vagyok az elmúlt húsz év legjobb futballistája”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 18:10
A Portugáliával a franciaországi Európa-bajnokság rajtjára készülő Cristiano Ronaldo a kéthavonta megjelenő olasz Undici magazinnak nyilatkozott arról, hogyan látja önmagát, eddigi pályafutását, valamint a közeli jövőjét.

„Hol helyezném el magam a labdarúgás elmúlt két évtizedének kiemelkedő játékosai között? Ha pozitívan gondolkodok, az alapján, amit elértem, úgy érzem, hogy én vagyok a legjobb a legjobbak között” – vélekedett a 31 esztendős Cristiano Ronaldo eddigi pályafutásáról.Cristiano Ronaldo eddigi pályafutásáról.

„A legkiválóbb sportolók mindig hatással voltak a sportágukra, azt hiszem, ez rólam szintén elmondható. Azt nem tudom, hogy milyen szinten igaz rám, de ha valaki gyorsabb és magasabbra ugrik, mint a többiek, kellően erős és eltökélt, akkor a maximumot ki tudja hozni a tehetségéből. Keményen dolgoztam, hogy eljussak a legmagasabb szintre, és folytatom, hogy itt is maradjak. Változatlan a hozzáállásom, legyen szó edzésről vagy bármelyik mérkőzésről. Odafigyelek magamra, így a jövőben is folytathatom a történelmi rekordok megdöntését” – fejtette ki gondolatait a Real Madrid sztárja, akivel nehéz lenne vitába szállni.

„Én világpolgárnak gondolom magam, de portugálnak születtem, szeretem a hazámat, és büszke vagyok, hogy az Európa-bajnokságon képviselhetem. A 2004-es Eb-t követően éreztem a vállaimra nehezedő felelősséget, ahogy a mi generációnk összes tagja. Tudom, hogy rengeteg fiú és lány néz fel rám.”

 

Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
12 órája

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Cristiano Ronaldo megúszta, nem marad le vb-meccsről az írek ellen kapott piros lapja miatt

Foci vb 2026
2025.11.25. 17:58

Hatalmas gólt ollózott Cristiano Ronaldo – videó

Minden más foci
2025.11.23. 20:52

Irapuato? Saltillo! A mexikói világbajnokság egyik legnagyobb vesztese Portugália volt

Minden más foci
2025.11.21. 17:08

Cristiano Ronaldo a Fehér Házban járt, Trump a fiának is bemutatta

Minden más foci
2025.11.20. 08:18

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
2025.11.15. 15:40
Ezek is érdekelhetik