Eb 2016: Ibrahimovic hátat fordított a svéd drukkereknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.17. 19:31
null
Zlatan Ibrahimovic egyből az öltöző felé vette az irányt (Fotó: Reuters)
A svéd média értetlenül fogadta, hogy Zlatan Ibrahimovic csapatkapitány létére nem kísérte el társait a stadionban helyet foglaló svéd szurkolókhoz az Olaszország elleni, 1–0-ra elveszített pénteki Eb-csoportmeccs után – a világklasszis labdarúgó a lefújás után azonnal az öltözőbe vonult.

 

A svéd televízió riportere szerette volna megszólaltatni Zlatan Ibrahimovicot, de ő mérges és csalódott volt a vereség miatt, elhárította a kérdéseket. A későbbiekben a közösségi médiában posztolt néhány rövid üzenetet: „jó meccs volt”, „csalódtunk”, „még van esélyünk továbbjutni”.

Erik Hamrén, a svédek szövetségi kapitánya a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón védelmébe vette Ibrát (aki egyszer a kapu torkából sem tudott betalálni – igaz, néhány pillanattal később kiderült: lesen volt, vagyis ha gólt lő, nem számított volna).

„Zlatan szerintem úgy játszott az eddigi két mérkőzésen, ahogyan kellett, de mint középcsatár, érthetően a szélsők támogatására szorul. Ő minden idők egyik legjobb támadója. Győztes típusú labdarúgó, szerintem mindenki megérti, hogy most nagyon csalódott. Mindannyian azok vagyunk – fogalmazott Hamrén. – A meccs egészét tekintve amúgy nincs okunk szégyenkezni. Sikerült megbénítani az olaszok játékát, csupán a második félidő hajrájában hagyott ki valamelyest a figyelmünk. A tizenhatosig sokszor eljutottunk, csakhogy sajnos a gólhelyzetek kialakítása nem ment. Mindent megpróbáltunk, de egy rendkívül jól védekező csapat volt az ellenfelünk, olyan, amelyiknek Belgium sem tudott betalálni.”

„Nagyon büszke vagyok a játékosokra, nagyon megdolgoztak ezért a sikerért – ezt már Antonio Conte, az olaszok szövetségi kapitánya mondta. – Vélhetően az önbizalmunk is tovább erősödött. Nagy erőssége ennek a csapatnak, hogy tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel egyaránt. Ez segít bennünket két lábbal a földön maradni. Előzetesen sokan megkérdőjelezték a továbbjutásunkat, arra meg aztán csak nagyon kevesen számítottak, hogy két forduló után a nyolcaddöntőben leszünk. Olyan csapatot sikerült legyőznünk, amelyik ellen hagyományosan megkínlódunk. Most igazi gólhelyzetet sem engedélyeztünk neki.”

„Határtalanul boldog vagyok, de ugyanígy éreztem a belgák legyőzése után is, pedig ott nem találtam a kapuba – nyilatkozta a mérkőzést eldöntő, a kilencven perc legjobbjának megválasztott Éder. – Manapság már nincsenek könnyű meccsek, tudtuk előre, hogy ez sem lesz az. A labdarúgásban minden részlet számít, még a bedobások is (a gól előtti akció Chiellini hosszú bedobásából indult – a szerk.), igyekszünk is mindenre a lehető legalaposabban felkészülni. A gólomat mindenkinek ajánlom, aki az elmúlt másfél esztendőben együtt dolgozott velünk a válogatottnál.”

Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Ibrahimovic: Részvétem azoknak, akik utálják Messit…

Foci vb 2026
2026.07.08. 10:57

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2026.07.01. 01:00