Finnország: „Akár nemzeti ünneppé is válhatna ez a dátum”

2019.11.16. 10:30
null
Finn örömmámor, megvan a kijutás! (Fotó: AFP)
Finnország története során először kvalifikálta magát a labdarúgás két nagy tornájának egyikére, miután könnyed, háromgólos (3–0) győzelmet aratott pénteken Liechtenstein felett a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőinek J-csoportjában. A mérkőzés után a hazaiak legnagyobb sztárja, Teemu Pukki, és a Leverkusen kapusa, Lukas Hradecky is örömmámorban fürödve nyilatkozott.

A Liechtenstein elleni összecsapáson előbb Jasse Tuominen villant (1–0), majd a Premier League-ben futballozó Teemu Pukki duplázott, így alakult ki a 3–0-s végeredmény. Utóbbi ezzel a nyolcadik, illetve kilencedik gólját is megszerezte a jelenlegi selejtezősorozatban, ami azt jelenti, hogy minden idők legeredményesebb finn játékosa lett egy kvalifikációs sorozatban.

„Elmondhatatlan érzés, megcsináltuk – kezdte érzelemdúsan a meccs utáni nyilatkozatát a Norwich City csatára, Pukki – Ki kell élveznünk ezeket a pillanatokat. Jöhet az ünneplés, megérdemeljük. Leöntöttük a mestert is, valamit tennünk kellett örömünkben. A legtöbben már az U21-es válogatott óta alatta futballozunk, pontosan tudja, hogy hogyan hozza ki belőlünk a legjobbat.”

„Akár nemzeti ünneppé is válhatna ez a dátum. Valóra váltottuk az álmainkat, és rengeteg embert tettünk boldoggá magunkkal együtt” – mondta Lukas Hradecky, a finnek 53-szoros válogatott kapusa.

A finnekre még vár egy meccs a J-csoportban, Görögország ellen, ám azt a találkozót már a kijutás biztos tudatában játszhatja Markku Kanerva legénysége.

EB-SELEJTEZŐK
9. FORDULÓ

J-CSOPORT
Finnország–Liechtenstein 3–0 (Tuominen 21., Pukki 63., 75. – az elsőt 11-esből)
Örményország–Görögország 0–1 (Limniosz 34.)
Bosznia-Hercegovina–Olaszország 0–3 (Acerbi 21., Insigne 37., Belotti 53.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 9 9 – – 28–3 +25 27
2. Finnország 9 6 – 3 15–8 +7 18
3. Görögország 9 3 2 4 10–13 –3 11
4. Örményország 9 3 1 5 13–16 –3 10
5. Bosznia-Hercegovina* 9 3 1 5 17–17 0 10
6. Liechtenstein 9 – 2 7 2–28 –26 2

Félkövér: már kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.

 

 

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
20 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43