Eb 2020: a topligák a torna elhalasztását kérik – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2020.03.12. 08:21
null
Az Eb-döntő helyszíne, a londoni Wembley Stadion (Fotó: AFP)
Olaszországi források szerint csütörtökön négy európai labdarúgó-topliga hivatalosan is azt kéri majd, hogy halasszák el a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot.

 

A Football Italia az ANSA olasz hírügynökségre hivatkozva arról számolt be, hogy csütörtökön Giorgio Marchetti, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) főtitkár-helyettese videokonferencián értekezik erről az öt európai topliga képviselőivel.

Az olasz portál úgy tudja, hogy az öt topliga közül négy – az olasz Serie A, a német Bundesliga, a spanyol La Liga és a francia Ligue 1 – próbálja majd elérni azt, hogy a kontinenstornát halasszák el néhány héttel, esetleg egy évvel is.

Indoklásukat részben arra építik, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatti fennakadások következtében a bajnokságok közül több nem fejeződik majd be időben.

Mint ismert, az egyik Eb-rendező országban, a járvány európai gócpontjának számító Olaszországban április 3-ig minden sporteseményt felfüggesztettek – így az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot is –, és sajtóhírek szerint valószínűleg hasonló döntést hoznak hamarosan Spanyolországban is.

Németországban és Franciaországban egyelőre csak a bajnoki meccsek közönség nélküli megrendezését rendelték el, és bár a sajtóhírek az angol Premier League-et nem említik az Eb-halasztást javaslók között, ott is maradt már el bajnoki meccs a koronavírus-járvány miatt.

Mint beszámoltunk róla, a már állítólag befutott szövetségi kérések ellenére az UEFA egyelőre kitart amellett, hogy a tervezett időpontban rendezi meg az Európa-bajnokságot, ám a spanyol As sportnapilap helyi szövetségi forrásra hivatkozva arról ír: nem zárható ki, hogy az európai szövetség beleegyezik a 2021-es Eb-rendezésbe.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18
Ezek is érdekelhetik