Eb 2020: három héttel később lesz az UEFA vb-ülése

2020.05.18. 19:35
null
Ceferin készen áll a rendezői létszám csökkentésére (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jövő szerdáról június 17-re halasztotta a szervezet végrehajtó bizottságának következő ülését, amelynek témája az idénről jövőre eltolt kontinensbajnokságot rendező városok helyzete lesz.

Az UEFA arra vár megerősítést a tizenkét rendező várostól – köztük Budapesttől –, hogy fenntartják-e rendezési szándékukat 2021-re vonatkozóan is.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke múlt héten arról is nyilatkozott a beIN Sports televíziónak, hogy az eredeti terveknek megfelelően tizenkét városban szeretnék megrendezni az Eb-t, de amíg „az érintett városok közül kilencben minden szabályozott, háromban akad némi probléma”, ezért folytatják az egyeztetéseket.

„Elvileg tizenkét városban rendezünk, de ha erre nem lesz lehetőségünk, akkor készen állunk, hogy tíz, kilenc vagy nyolc városban legyenek mérkőzések” – tette hozzá.

Korábbi sajtóértesülések szerint Glasgow volt az egyik kérdőjel, de a skót illetékesek hétfőn bejelentették: a skóciai helyszín, a Hampden Park változatlanul kész, és képes a rendezésre. A nemzetközi sajtó úgy tudja: a pandémia által leginkább sújtott országok közé tartozó Olaszország és Spanyolország két helyszíne, vagyis Róma és Bilbao kerülhet le az Eb-rendezésre kiválasztottak listájáról.

Az UEFA ugyanis attól tart, hogy sem az olasz metropolisz, sem a spanyol város nem tud megfelelően felkészülni a kontinensviadal nekik szánt mérkőzéseire a járvánnyal összefüggésben elszenvedett gazdasági károk miatt.

Az Eb-t az eredeti tervek szerint 12 ország egy-egy stadionjában rendeznék meg, a tavaly átadott Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak.

A 24 válogatottat felvonultató Eb 51 meccses sorozata Rómában kezdődne, a már említett városokon kívül még Amszterdam, Baki, Bukarest, Dublin, Koppenhága, London, München és Szentpétervár a házigazda.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24