Eb 2020: a tanácsadó szerint biztosan megrendezik idén a tornát

MTI/V. J.MTI/V. J.
2021.02.24. 19:00
null
Daniel Koch, az Eb egészségügyi szakértője (Fotó: AFP)
Daniel Koch, a labdarúgó Európa-bajnokság egészségügyi tanácsadója szerdán kijelentette, idén nyáron biztosan megrendezik a tornát, és elképzelhető, hogy a szurkolóknak kontinensszerte lehetőségük lesz az utazásra.

 

„Kizárt, hogy az Európa-bajnokságot ne rendezzék meg. Nincs legrosszabb forgatókönyv. Vannak reális forgatókönyvek, és van a legjobb forgatókönyv” – nyilatkozta Daniel Koch a Reuters brit hírügynökségnek.

A svájci egészségügyi szakember elárulta, az európai szövetség (UEFA) a 12 házigazda országgal folytatott megbeszéléseket követően április elején dönt a helyszínekről és a stadionok tervezett kapacitásáról.

Koch kifejtette, az UEFA célja a beengedhető szurkolók létszámának növelése, ezért nem zárják ki, hogy – a koronavírus-járvány ellenére – a drukkereknek még a helyszínek között is lesz lehetőségük utazni.

A tavaly nyárról elhalasztott 24 csapatos tornának a jelenlegi tervek szerint 12 város – Budapest, München, London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baku – ad otthont június 11. és július 11. között. A nyitó meccset Rómában, az elődöntőket és a döntőt Londonban játszanák, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal, illetve Münchenben a németekkel.

Az UEFA január 27-én közleményben tudatta, hogy a rendezőkkel folytatott megbeszélést követően továbbra is kitart amellett, hogy a kontinensviadalt az eredetileg kijelölt 12 város rendezze meg idén nyáron.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24