Videó: amikor Szőke a románoknak a hajrában lőtte be az Eb-elődöntőt érő gólt

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 11:30
Pontosan két hónap múlva, június 15-én, 18 órától Portugália ellen megkezdi Eb-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott. A héten már a Nemzeti Sport Online-on is elkezdünk hangolódni a tornára: múltidézésekkel és elemzésekkel is jelentkezünk a következő napokban, illetve szétnézünk az ellenfelek háza táján is. Újraindítjuk például „Amikor" sorozatunkat is – kezdésnek a magyar válogatott Eb-történetének egyik legizgalmasabb párharcát, a románok elleni 1972-es mérkőzést elevenítjük fel.

Az 1972-es Európa-bajnokságra 32 ország nevezett, a mieink a bolgárokkal, a franciákkal és a norvégokkal kerültek egy csoportba, az első helyezett jutott tovább a legjobb nyolc közé. A franciák elleni budapesti 1–1-et és a szófiai 0–3-at követően Hoffer József szövetségi kapitány lemondott. Ezután az Illovszky Rudolf által irányított együttes 1971 őszén mind a három selejtezőjét megnyerve csoportja élén végzett.

A nyolc között jöhettek a románok, a tét az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutás volt. A párharc Budapesten kezdődött, ahol az első félidő remek magyar játéka és 1–0-s vezetése után 1–1-re végeztek a csapatok. Bukarestben a mieink kétszer is vezetést szereztek, majd 2–1-nél Kocsis Lajos tizenegyest hibázott. „A bátortalanság megbosszulta magát” – írta akkor a Népsort, a románok ugyanis kilenc perccel a vége előtt egyenlítettek, 2–2. a mieink a bolgárokkal, a franciákkal és a norvégokkal kerültek egy csoportba, az első helyezett jutott tovább a legjobb nyolc közé. A franciák elleni budapesti 1–1-et és a szófiai 0–3-at követően Hoffer József szövetségi kapitány lemondott. Ezután az Illovszky Rudolf által irányított együttes 1971 őszén mind a három selejtezőjét megnyerve csoportja élén végzett.

A nyolc között jöhettek a románok, a tét az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutás volt. A párharc Budapesten kezdődött, ahol az első félidő remek magyar játéka és 1–0-s vezetése után 1–1-re végeztek a csapatok. Bukarestben a mieink kétszer is vezetést szereztek, majd 2–1-nél Kocsis Lajos tizenegyest hibázott. „A bátortalanság megbosszulta magát” – írta akkor a Népsort, a románok ugyanis kilenc perccel a vége előtt egyenlítettek, 2–2.

Mivel az akkori szabályok szerint az idegenben szerzett több gól nem döntött, három nappal később jött a harmadik meccs semleges pályán, Belgrádban. A találkozó első félidejében Kocsis Lajos góljára Alexandru Neagu válaszolt, 1–1. Már csak három perc volt hátra, amikor az újpesti Bene Ferenc passzából a ferencvárosi Szőke István lövése utat talált a hosszú sarokba. 2–1 ide, felhőtlen öröm és továbbjutás! A magyar válogatott ott volt Európa legjobb négy csapata között! Negyvenkilenc év telt el 1972 óta, de ezt azóta sem sikerült megközelíteni.

A ROMÁNOK ELLENI MINDHÁROM MÉRKŐZÉS



A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTJA AZ IDEI EB-N – PROGRAM
F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik