Eb 2020: a brit kormány kész a kompromisszumra az UEFA-val

2021.06.18. 17:07
null
A brit kormány számára továbbra is az emberek élete az elsődleges (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülése szerint a brit kormány és az UEFA már tárgyal arról, hogy milyen enyhítések mellett lehetne Londonban megrendezni az Eb döntőjét. A brit miniszterelnök, Boris Johnson elmondta, hogy az emberek élete a legfontosabb, de tárgyalni fognak az Európai Labdarúgó-szövetséggel.

 

„Az elsődleges szempont számunkra az, hogy megóvjuk az országunkat a koronavírustól. Tárgyalni fogunk az UEFA-val arról, hogy pontosan mit szeretnének, és meglátjuk, hogy tudunk-e alkalmazkodni ezekhez. Ennek ellenére az elsődleges továbbra is az emberek élete" – nyilatkozta Boris Johnson brit miniszterelnök.

A lap az egyik forrásától úgy értesült, hogy megpróbálnak egyezségre jutni az érintett VIP-vendégekkel, és megnézik, hogy honnan érkeznének, s hol tudnák elszállásolni őket. „A szurkolók utazása sokkal nehezebb, hiszen bármelyik országból érkezhetnek.Megértjük, hogy a torna szervezői kapcsolatban állnak különböző cégekkel és a céljuk az, hogy a lehető legnagyobb legyen a látogatottság."

A sajtóban először pénteken jelent meg az a hír, hogy a Wembley helyett a Puskás Arénában rendezhetik meg az Európa-bajnokság végjátékát – a két elődöntőt és a döntőt. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője az értesülések megjelenése után elmondta, „A magyar szövetség mindig készen áll arra, hogy rangos futballeseménynek adjon otthont."

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24