Eb 2020: a franciák az Everest tövében találták magukat

K. Zs.K. Zs.
2021.06.19. 17:38
null
Magyar fogadalomtétel a meccs előtt (Fotó: Szabó Miklós)
A magyarok semlegesítették a „kékeket” ezen a forró budapesti délutánon, így nem tudták biztossá tenni a nyolcaddöntőbe jutásukat – összegez a Magyarország–Franciaország (1–1) labdarúgó Eb-csoportmérkőzés utáni online tudósításában a francia sportnapilap.

 

Lloris: A magyarok kitették a szívüket a pályára, bátran, vitézül futballoztak
Deschamps elégedett az egy ponttal, nehezen bírták a hőséget

A L'Équipe szerint a „vörös tömeg”, azaz a többségükben pirosba öltözött hazai szurkolók megsokszorozták a magyar csapat erejét, ennek ellenére az első félidőben a franciáknak bőven volt lehetőségük arra, hogy tompítsák a lelkesedést, hűtsék a forró atmoszférát, de „szörnyű helyzetkihasználásuk” megakadályozta őket ebben.

Fiola Attila gólja új helyzetet teremtett – a lemaradó „Benjamin Pavard a meccs eleje óta bizonytalanul futballozott” –, a lap szerint a szünet után „a franciáknak az Everestet kellett megmászniuk”. Az egyenlítés végül sikerült, ám a későbbi labdabirtoklási fölény „nem igazán ijesztette meg a magyarokat”.

A három csoportmeccs közül hiába tűnt ez a leginkább nyerhetőnek a „kékek” számára, „a németek elleni tökéletes rajtot követően a csapat lefékezett, így nem veheti könnyedén a portugálok elleni zárást”.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
18 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00