Eb 2020: az olasz miniszterelnök is elvinné a döntőt a Wembleyből

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.22. 13:44
null
65 ezer embert engedhetnek be az utolsó három mérkőzésre a Wembleybe (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem tervezi módosítani az elődöntők és a döntő helyszínét, hanem tárgyalásokba kezdett az ország vezetőivel – írja a Sky Sports. A szövetség közleménye mellett arról is beszámolt a lap, hogy az olasz miniszterelnök, Mario Draghi sem szeretné, ha Angliában lenne a döntő.

 

A szervezet azután adott ki közleményt, hogy az olaszok miniszterelnöke, Mario Draghi szerette volna, ha Rómában rendezik meg az Európa-bajnokság végjátékát, miután az Egyesült Királyságban megnövekedett a koronavírusos esetek száma. „Igen, én megpróbálom megállítani azt, hogy egy olyan országban legyen a döntő, ahol a fertőzések száma nagyon gyorsan nő" – mondta Olaszország miniszterelnöke, hozzátéve, hogy Rómában is megrendezhetnék a mérkőzéseket. Mellette a németek kancellára, Angela Merkel is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy megnövekedett a delta variáns okozta fertőzések száma Nagy-Britanniában.

„Az UEFA, az Angol Labdarúgó-szövetség és az angol hatóságok azon dolgoznak, hogy sikeresen megrendezhessék a 2020-as Európa-bajnokság elődöntőit és döntőjét a Wembleyben, nincs tervben a döntő helyszínének megváltoztatása" – áll az UEFA közleményében.

A legfrissebb sajtóhírek szerint az UEFA arról tárgyal a brit kormánnyal, hogy növeljék a stadion kapacitását, és engedjenek be 65 ezer embert az utolsó három összecsapásra.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik