Eb 2020: Eriksent kiengedték a kórházból, már a dánok edzésén is járt

CS. M.CS. M.
2021.06.18. 18:34
null
A rengeteg jókívánság sokat jelent Eriksen számára (Fotó: AFP)
A Dán Labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy Christian Eriksent kiengedték a kórházból, s már csapata pénteki edzésén is ott lehetett.

Péntek délután egybehangzó sajtóhírek jelentek meg róla, majd a Dán Labdarúgó-szövetség is megerősítette, hogy a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen összeeső,majd kórházba szállított Christian Eriksen elhagyhatta a koppenhágai egészségügyi létesítményt.

A dán szövetség közlése szerint Eriksen csapata pénteki edzésén is ott volt Helsingörben, s megnézte a társait, majd üzent is az érte szurkolóknak:

„Köszönöm nektek a rengeteg jókívánságot, elképesztő és felfoghatatlan érzés számomra, hogy ennyien mellettem álltok. Az operáció jól ment, a helyzethez képes pedig jól vagyok. Fantasztikus érzés volt újra látni a társaimat, főleg a tegnapi, remek teljesítményük után. Mondanom sem kell, mennyire fogok nekik szurkolni hétfőn az oroszok ellen” – mondta Eriksen a dán szövetség közlése szerint.

Arról már tegnap beszámoltunk, hogy az orvosok úgy döntöttek, Eriksennek beültethető defibrillátorra van szüksége. A műtétet azóta sikeresen végrehajtották, ezért hagyhatta el a 29 éves dán a kórházat.

 

Eriksen drámája
Eriksen összeesett – újra kellett éleszteni, stabilizálták az állapotát
Vészhelyzet a pályán, képeken Christian Eriksen drámája
Videó: a finn és a dán szurkolók Christian Eriksen nevét skandálták – videó
Eriksen videohívásban kérte társait a folytatásra – sajtóhír
Eriksen drámája után győztek a finnek Koppenhágában
Eriksen „még lélegzett”, amikor odaértek hozzá az orvosok
Kjaer gyors közbeavatkozása menthette meg Eriksen életét
A kivetítőn közölte az UEFA, hogy Eriksen a meccs embere

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
56 perce

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22