Eb 2020: holland játékvezető dirigál a nyitó mérkőzésen

R. B.R. B.
2021.06.09. 10:40
null
Danny Makkelie (jobbra) vezeti a nyitó meccset az Eb-n (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja alapján a holland Danny Makkelie vezeti június 11-én az Európa-bajnokság első mérkőzését, a Törökország–Olaszország összecsapást Rómában.

 

A 38 éves szakember volt a 2020-as Sevilla–Internazionale Európa-liga-döntő játékvezetője, az idén pedig ő fújta a sípot a Real Madrid–Chelsea Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonásán.

Márciusban Makkelie vezette a Szerbia–Portugália világbajnoki selejtezőt, amelyen a 93. percben, 2–2-es állásnál Cristiano Ronaldo lövése után a labda áthaladt a gólvonalon, ám a játékvezetők nem adták meg a gólt. A holland a felvételeket visszanézve elismerte a hibáját és elnézést kért a portugáloktól. Később Mario Diks partjelző kikerült Makellie csapatából.

A török–olasz találkozón Makkelie munkáját Hessel Steegstra és Jan de Vries segíti. A negyedik játékvezető a francia Stéphanie Frappart lesz, míg a VAR-szobában Kevin Blom dolgozik majd.

EB 2020
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország
Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
22 órája

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34