Eb 2020: „Köszönöm, hogy bíztak Marcóban” – Rossi felesége elérzékenyült

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 14:46
null
Marco Rossi feleségét lenyűgözték a magyar szurkolók (Fotó: Tumbász Hédi)
A Blikknek adott nyilatkozatában mondott köszönetet azért a szeretetért és bizalomért a magyar szurkolóknak Marco Rossi felesége, Mariella Rossi, amit a férje iránt mutattak. A tréner neje emellett arról is beszélt, hogy lenyűgözte a drukkerek lelkesedése a csapat iránt.

 

„Nehéz szavakba önteni, mit éreztem a mérkőzés alatt és másnap. Sírtam, és még most is nehéz megállnom, hogy ne könnyezzek. Nemcsak az a meccs, hanem az egész Európa-bajnokság nagy hatással volt rám, az, ahogyan az emberek szerették a csapatot, a férjemet. Köszönöm, hogy ennyire bíztak Marcóban, hittek abban, ő a megfelelő ember erre a posztra, nagyszerű nemzet az önöké” – nyilatkozta a Blikknek Marco Rossi felesége, aki a németek elleni összecsapást – a koronavírus okozta helyzet miatt – budapesti lakásukból nézte.

Mariella Rossi arról is beszélt, hogy mivel nápolyiak, már hozzászoktak ahhoz, hogy a szurkolók temperamentumosan viselkednek, de az elmúlt időszakban tapasztaltakat nehezen tudja szavakba foglalni. „Óriási volt a lelkesedés és a biztatás. Azt gondolom, nagy pech, hogy ilyen nehéz csoportba került a válogatott, ennek ellenére a futballisták bizonyították rátermettségüket és küzdeni tudásukat.” A szakember felesége hozzátette, reméli, hogy a közelgő nagy tornákon szerencsésebb lesz a sorsolás.

Marco Rossi felesége azt is elmondta, hogy nyáron leginkább otthon fog lazítani a Rossi család, hazatérnek Torinóba, ahol a tréner ismét találkozhat a koronavírus-járvány miatt egy éve nem látott édesanyjával, majd hazamennek Nápolyba, hogy aztán Szicíliában nyaralhassanak.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
8 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
9 órája

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
13 órája

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:00

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

Megvan, kit hívott be Marco Rossi a sérült Tóth Balázs helyett a válogatottba

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:19
Ezek is érdekelhetik