Eb 2020: Rüdiger harapott, de Pogba nem szeretné, hogy eltiltsák

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.16. 09:51
null
Rüdiger (jobbra) harapott, de Pogba nem szeretné, hogy eltiltsák (Fotó: AFP)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának 1. fordulójában Franciaország 1–0-ra legyőzte Németországot Münchenben. Az első félidőben érdekes jelenetsornak lehettünk szemtanúi: Paul Pogbát megharapta Antonio Rüdiger.

 

A mérkőzés után a francia középpályás beszélt a történtekről.

„Kicsit megharapott, de barátok vagyunk, semmiség ez az egész. A televízióban láthattátok, ennyi történt, ez már a múlt. Nem sírok sárga vagy piros lapért…” – idézi a The Athletic Paul Pogbát, aki a mérkőzést követő interjúban az esettel kapcsolatban még hozzátette, érzett valamit, ezt elmondta a játékvezetőnek, ő pedig döntött.

Videó az esetről itt!

A Manchester United labdarúgója azt is elmondta, egyáltalán nem szeretné, hogy a történtek miatt esetleg utólag eltiltsák a német hátvédet.

Pogba szavait erősíti, hogy a lefújást követően megölelte egymást a két labdarúgó.

A lefújást követően megölelte egymást a két labdarúgó (Fotó: AFP)
A lefújást követően megölelte egymást a két labdarúgó (Fotó: AFP)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–0 (1–0)
München,Allianz Aréna,14 000néző.Vezette:Carlos del Cerro Grande (spanyol)
FRANCIAORSZÁG:Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe. L. Hernandez – Pogba, Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 90+5.) – Benzema (Tolisso, 88.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
NÉMETORSZÁG:Neuer – Ginter (Can, 87.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan, Kroos, Gosens (Volland, 88.) – Havertz (L. Sané, 74.), T. Müller – Gnabry (Werner, 74.).Szövetségi kapitány:Joachim Löw
Gólszerző:Hummels (20. – öngól)

Legfrissebb hírek

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34
Ezek is érdekelhetik