FFT: szívük-lelkük a pályán – Sallai Roland és az áttörés éve
Jobban belegondolva nem is alakulhatott volna másként. Sallai Roland édesapja, Tibor NB I-es játékos volt, míg nagybátyja, Sándor két világbajnokságon (1982, 1986) képviselte Magyarországot. Nem meglepő, hogy Roland is a labda bűvöletében nőtt fel. Elmondása szerint éjjel-nappal focizott, az edzések mellett állandóan kérlelte édesapját és nagybátyját a családi lábteniszbajnokságra. Ha kikapott, addig kellett játszani, amíg nem ő nyert, ha pedig a többiek elfáradtak, a fallal egyérintőzött tovább.
Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy tehetsége hamar utat tört magának, a legutóbbi Európa-bajnokság idején már stabil NB I-es játékosnak számított, biztonsági tartalékként a kontinenstornára készülő bő kerethez is meghívták, ám a Franciaországba utazó listára nem került fel.
„Az idősebbek hamar befogadtak, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs vagy éppen Juhász Roland odajöttek az edzéseken, segítettek egy-egy gyakorlatnál, próbáltak tanácsokat adni, hogyan lehetnék még jobb – mondta az FFT-nek a Freiburg és a nemzeti együttes 24 esztendős támadója. – Sokat fejlődtem abban a közegben és ritmusban, amelyben akkor a válogatott készült. Mivel nagyon fiatal voltam, nem mondom, hogy csalódásként ért a döntés, hogy végül nem kerültem az utazó keretbe, inkább sajnáltam, hogy a franciaországi élményeket nem élhettem át a többiekkel. Persze sosem jó érzés, amikor a játékos az utolsó szűkítésnél kerül ki a csapatból, ám nagyon sokat segített, hogy belekóstolhattam a légkörbe. Végül a televízión keresztül néztem a meccseket, de úgy is kirázott a hideg.”
A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!
