Schäfer berúgta az ajtót; Rossi tanácsa az Eb magyar felfedezettjének

SZ. M.SZ. M.
2021.06.24. 23:15
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

• „Ott a helye a kezdőben” – írtuk a Nemzeti Sport június 7-i címlapján Schäfer Andrásról, a sérült Kalmár Zsolt pedig úgy fogalmazott, „Hozzon neki szerencsét a 13-as szám”. Nos, nemcsak szerencsét hozott, a Szoboszlai Dominikot helyettesítő középpályás az Eb-n egyértelműen a figyelem középpontjába is került, sőt lapunktól és az nso olvasóitól is a legmagasabb osztályzatot kapta, azaz ő lett az Eb legjobb magyarja
• „Ott a helye a kezdőben” – írtuk a Nemzeti Sport június 7-i címlapján Schäfer Andrásról, a sérült Kalmár Zsolt pedig úgy fogalmazott, „Hozzon neki szerencsét a 13-as szám”. Nos, nemcsak szerencsét hozott, a Szoboszlai Dominikot helyettesítő középpályás az Eb-n egyértelműen a figyelem középpontjába is került, sőt lapunktól és az nso olvasóitól is a legmagasabb osztályzatot kapta, azaz ő lett az Eb legjobb magyarja

• Marco Rossi: Tükörbe néztem – éveket öregedtem… A nemzeti csapatot sikerrel irányító szakvezető az Eb felfedezettjének, Schäfer Andrásnak azt tanácsolná, ne tegye be a lábát Olaszországba, válassza az angol vagy a német bajnokságot. Somogyi Zsolt interjúja

• Sok bravúr után egy hiba Gulácsi Pétertől… Az első két csoportmeccsen remek teljesítményt nyújtó kapus megingott Németország ellen, a csalódottságát pedig a lefújás után sem tudta leplezni. Babják Bence írása

• Tízezrek tapsolták felállva a magyar válogatottat. A Puskás Arénában, a Portugália–Franciaország (2–2) mérkőzésen akadozó telefonok köré csoportosulva követték az emberek a müncheni mérkőzés eseményeit, a világbajnok és az Európa-bajnok álomcsatája közben zúgott a „Ria, ria, Hungária!”. Csillag Péter riportja

• Péni István: „Élvezetből szeretnék Tokióban lőni.” A két egyéni versenyszám világranglista-vezetőjeként és a vegyes páros világcsúcstartójaként érkezik az olimpiára Péni István. Azt követően, hogy jelentős áldozatokkal járó csatát nyert meg a pályán kívül, hite és ereje a tokiói lőállásban is sikerre vezetheti. Pircs Anikó összeállítása

• Hamilton: Nem kaptunk választ minden kérdésünkre. Miután a Mercedes sorozatban három futamot zárt győzelem nélkül, a csapat gőzerővel dolgozik, hogy Spielbergben megfordítsa a negatív trendet. Lewis Hamilton óvatos, de bizakodó. Zsoldos Barna a hétvégi Stájer Nagydíj esélyeit latolgatta

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
3 órája

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20

Lionel Messi: Amíg jól érzem magam, ott leszek a pályán; Kopasz Bálint: Ez a királyok viadala, a bajnok viselkedjen férfiként!

E-újság
2026.06.21. 23:59
Ezek is érdekelhetik