Eb 2020: Ceferin nem támogat újabb összeurópai tornát

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.07.09. 15:53
null
Aleksander Ceferin szerint érdekes volt a részben Budapesten megrendezett torna, de az egyenlőtlenségek miatt nem lát esélyt az ismétlésre (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
Az Európai Labdarúgó-szövetséget vezető Aleksander Ceferin a jövőben nem támogatja a mostanihoz hasonló, összeurópai kontinenstornákat.

A szlovén sportvezető indoklása szerint nem fair, hogy egyes válogatottak szinte végig hazai környezetben játszhattak a vasárnap záruló viadalon, míg másoknak folyamatosan utazniuk kellett.

„Ez túlságosan nagy kihívás és egyáltalán nem korrekt, hogy volt, akinek több mint tízezer kilométert kellett utaznia, és volt, akinek alig ezret” – fogalmazott Ceferin, aki szerint ez nemcsak a csapatokkal, de a szurkolókkal is kitolás.

„Néhányuknak Rómából Bakiba kellett volna utazni pár nap alatt. Érdekes ez a lebonyolítás, de nem hiszem, hogy gyökeret ver és valaha megismételjük” – jelentette ki az elnök.

A mostani Eb-t 11 ország egy-egy városában – köztük Budapesten – rendezték, a következő, 2024-es tornának Németország tíz városa ad majd otthont.

 


 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02