Portugália: Addig maradok, amíg úgy gondolom, hogy megérdemlem – Ronaldo

S. B.S. B.
2023.06.20. 12:55
null
Ronaldo még sokáig szeretné viselni a címeres mezt (Fotó: AFP)
Mint ismert, Cristiano Ronaldo kedden, az Izland elleni Európa-bajnoki selejtezőn kétszázadszorra léphet pályára a Portugál válogatott színeiben. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón beszélt a jövőjéről a válogatottban és, hogy neki sosem a rekordok kergetése volt a legfontosabb.

„Tudom, hogy rengeteg csúcsot tartok, de őszintén szólva nem üldözöm a rekordokat, a rekordok üldöznek engem”– jelentette ki karrierje során nem először a portugál klasszis. – „Folyamatosan hajtok a pályán és azon kívül is, így elkerülhetetlenné válik, hogy rekordokat döntsek. Az egyikből természetesen következik a másik.”

Ronaldo ezen felül arról is beszámolt, amíg csak lehet szeretne a portugál nemzeti gárda tagja lenni.

„Addig maradok, amíg úgy gondolom, hogy megérdemlem. Sosem fogok nemet mondani egy válogatott meghívásra, mivel mindig arról álmodtam, hogy ezt a mezt viselhetem. Továbbra is szeretnék játszani, boldoggá tenni a családomat, a barátaimat és a portugálokat. Hosszú volt az út számomra, de reméljük, még van egy kis időm.”

VÁLOGATOTTSÁGI ÖRÖKRANGSOR – TOP 5     
1. Cristiano Ronaldo (portugál, 2003–) 199
2. Bader Al-Mutava (kuvaiti, 2003–2022) 196
3. Soh Chin Ann (malajziai, 1969–1984) 195
4. Ahmed Hasszán (egyiptomi, 1995–2012) 184
5. Ahmed Mubarak (ománi, 2003–2019) 183

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ

J-CSOPORT
20.45:
Bosznia-Hercegovina–Luxemburg, Zenica
20.45: Izland–Portugália, Reykjavík (Tv: Spíler2)
20.45: Liechtenstein–Szlovákia, Vaduz

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 3 3 13–0 +13 9
2. Szlovákia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Luxemburg 3 1 1 1 2–6 –4 4
4. Bosznia-Hercegovina 3 1 2 3–5 –2 3
5. Izland 3 1 2 8–5 +3 3
6. Liechtenstein 3 3 0–13 –13 0

 

 

Legfrissebb hírek

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
9 órája

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22

Videó: így reagált Cristiano Ronaldo azokra a kérdésekre, melyekben szóba kerültek Messi góljai

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik