Eb 2024: négy gólig jutottak a dánok és a szlovénok is

K. Zs.K. Zs.
2023.09.07. 23:13
Dánia a papírformának megfelelően simán legyőzte vendégét, San Marinót (4–0), Szlovénia is három ponttal gazdagodott az Észak-Írország elleni 4–2-es sikert követően a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki játéknapján. A H-csoportot továbbra is Finnország vezeti, amely idegenben 1–0-ra nyert Kazahsztán ellen, és immár négyes győzelmi sorozatot mondhat magáénak.

Oliver Antman döntötte el a finnek meccsét (Fotó: AFP)
Oliver Antman döntötte el a finnek meccsét (Fotó: AFP)
Oliver Antman döntötte el a finnek meccsét (Fotó: AFP)

DÁNIA–SAN MARINO 4–0

Szinte kizárólag a dánoknál volt a labda, de a gólra – egy előbb megadott, majd VAR-ozás után visszavont hazai tizenegyes keltette izgalmak után – a 26. percig várni kellett: akkor Pierre-Emile Höjbjerg bombázott középről a kapu bal oldalába. VIDEÓ ITT!

A szünetig két újabb dán gól született, sőt a meccs legvégén is jött egy Yussuf Poulsentől – kötelező feladat kipipálva.

SZLOVÉNIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 4–2

Szlovénia jó rajt után a megelőző két selejtezőjén csupán egy pontot szerzett, fontos volt, hogy a ljubljanai meccsen korán jó szituációba kerüljön Észak-Írország ellen – a leshatárról kilépő Andraz Sporar a 3. percben meg is szerezte a vezetést. Csakhogy gyorsan jött a válasz is, a 19 éves Isaac Price egy kipattanóból közelről belőtte élete első válogatott gólját.

Petar Stojanovic góljára sem kellett sokáig várni, az erőszakosan előretörő szélső éles szögből újra előnyt szerzett a szlovénoknak, és a hazai csapat onnan már kézben tartotta a mérkőzést.

KAZAHSZTÁN–FINNORSZÁG 0–1

A meccset eldöntő gól a 78. percben született: hosszú adogatás után Benjamin Källman ugratta ki remekül a leshatárról rajtoló Oliver Antmant, és a dán Nordsjaelland légiósa higgadtan a hálóba gurított. A GÓL ITT!

A 22 éves középpályás, szélső válogatott meccs/gól mérlege befejező csatárokat idéző: hét mérkőzés, öt gól!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

5.FORDULÓ
H-CSOPORT
Kazahsztán–Finnország 0–1 (0–0)

Asztana. G: Antman (78.)
Dánia–San Marino 4–0 (3–0)
Koppenhága. G: Höjbjerg (26.), Maehle (28.), Wind (40.), Y. Poulsen (90+3.)
Szlovénia–Észak-Írország 4–2 (3–1)
Ljubljana. G: Sporar (3., 56.), Stojanovic (17.), Sesko (42.), ill. Price (7.), J. Evans (53.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 5 4 – 1 11– 3 +8 12
2. Dánia 5 3 1 1 11– 5 +6 10
3. Szlovénia 5 3 1 1 9– 6 +3 10
4. Kazahsztán 5 3 – 2 8– 5 +3 9
5. Észak-Írország 5 1 – 4 4– 7 –3 3
6. San Marino 5 – – 5 0–17 –17 0

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
14 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22