Eb 2024: a spanyolok végeztek az A-csoport élén

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 22:41
null
Robin Le Normand a gólja után (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtező A-csoportjában a spanyolok 3–1-re legyőzték Grúziát, és ezzel az első helyen végeztek. A kijutást már korábban bebiztosító skótok nem bírtak a tartalékos norvégokkal.

Az A-csoportban a két továbbjutó kiléte már korábban eldőlt, viszont az utolsó fordulóra maradt a döntés, hogy Spanyolország vagy Skócia végez az első helyen.

Spanyolország–Grúzia

Gyors gólváltással kezdődött a meccs, Robin Le Normand és Hvicsa Kvarachelia talált be. A 27. percben érzékeny veszteség érte a spanyolokat, hiszen térdsérülés miatt le kellett cserélni Gavit, a Barcelona klasszisát.

A második félidőből tíz perc telt el, amikor Ferran Torres ismét megszerezte a vezetést a spanyoloknak. Majd eljött a 72. perc, és a spanyolok bebiztosították a győzelmet, méghozzá jelentős grúz segítséggel, hiszen Luka Locsosvili öngólt szerzett.

A vége 3–1, a spanyolok így az első helyen jutottak ki Németországba.

Skócia–Norvégia

A norvégoknál, akik rájátszásban sem vívhatják már ki az Eb-részvételt, sérülés miatt nem léphetett pályára Erling Haaland, és Martin Ödegaard sem volt a keretben. A skótok így jóval nagyobb eséllyel küzdhettek a győzelemért.

A 2–2-es első félidő után a második játékrészben Stuart Armstrong megszerezte a vezetést a hazaiaknak, éppen akkor, amikor a másik meccsen Ferran Torres is betalált.

Azonban a hazaiak nem bírták megtartani az előnyt, mert a hajrában Mohamed Elyounoussi egyenlített – 3–3 lett a vége.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT
Spanyolország–Grúzia 3–1
(1–1)
Valladolid. G:
Le Normand (4.), Ferran Torres (55.), Locsosvili (72. – öngól), ill. Kvarachelia (10.)

Skócia–Norvégia 3–3 (2–2)
Glasgow. G:
McGinn (13. – 11-esből), Östigard (33. – öngól), S. Armstrong (59.). ill. Dönnum (3.), Strand Larsen (20.), Elyounoussi (86.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 8 7 1 25–5 +20 21
2. Skócia 8 5 2 1 17–8 +9 17
3. Norvégia 8 3 2 3 14–12 +2 11
4. Grúzia 8 2 2 4 12–18 –6 8
5. Ciprus 8 8 3–28 –25 0
Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

Az olaszok két góllal verték meg a grúzokat a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.17. 17:03

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00
Ezek is érdekelhetik