„Megértem a legtöbb reakciót, de...” – Southgate megvédte övéit a döntetlen után

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
2024.06.26. 08:24
England v Slovenia: Group C - UEFA EURO 2024
Gareth Southgate a szurkolóknak mondott köszönetet a szlovénok elleni döntetlen után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol labdarúgó-válogatott kedden csak gól nélküli döntetlent játszott Szlovéniával az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, s ezzel bár csoportelsőként továbbjutott, a helyi sajtó ismét kritikus hangot ütött meg az együttessel szemben. A csalódást keltő eredmény után Gareth Southgate szövetségi kapitány és a többi főszereplő értékelte a látottakat.

„A második félidőben a szurkolók egészen kivételes módon álltak a csapat mellett – idézte Gareth Southgate meccs utáni nyilatkozatát az uefa.com.Nagyon büszke vagyok a játékosokra. A második játékrészt teljes egészében irányítottuk, és kialakítottunk néhány nagy helyzetet, amelyeket sajnos nem tudtunk értékesíteni, azonban a védekezésünk szilárdságát megőriztük. Természetesen szeretnénk pár gólt is szerezni, hogy mindenki boldogan mehessen haza, de nagyon örülünk annak, hogy megnyertük a csoportot.”

Az angol sajtó által ismét sokat bírált Southgate valamivel később már bőbeszédűbben is nyilatkozott, és egyebek mellett elmondta, hogy megérti a vele kapcsolatos narratívákat, ám mint fogalmazott, egyetlen másik csoportelső válogatottat sem látott hasonló bírálatokat kapni. „Megértem a legtöbb reakciót, de szokatlan környezetben játszunk” – emelte ki Southgate.

A szlovén válogatottat szövetségi kapitánya, Matjaz Kek boldogan értékelt, már csak amiatt is, mert csapata ezzel a döntetlennel kiharcolta a csoportból való továbbjutást: „A torna egyik favoritjával játszottunk. Köszönjük az összes szurkolónknak, és talán egy kis szerencse is kellett, de a szurkolóink végig mellettünk álltak és támogattak minket. Egész nap jól éreztem magam, és ma este (kedden– a szerk.) rendkívüli lelkierőről tettünk tanúbizonyságot. Kielemeztük az angolokat, viszont amikor passzívakká váltunk, gondjaink akadtak. Meg kell érteni azt is, hogy az angol futballisták három-négy naponta pályára lépnek, a mieink azonban nem szoktak játszani ilyen nagy téttel bíró meccseken ilyen rövid időn belül.”

A találkozó legjobbjának a szlovénok középpályását, Adam Gnezda Cerint választották meg. „Részletesen is kielemeztük az angolok játékát, megnéztük, hol veszélyesek és végig remekül ragaszkodtunk az előzetes meccstervünkhöz. Néhány szituációt leszámítva nem voltak annyira veszélyesek, ám egy világklasszis csapat megfékezése sok erőfeszítést és sok szenvedést igényel. Egymásért is dolgoztunk, mindenki egymásért futotta a pluszokat. Egy olyan csapat ellen, mint Anglia, kivételesen kell játszani” – értékelt Gnezda Cerin a találkozó után.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
ANGLIA–SZLOVÉNIA 0–0
Köln, Rhein-Energie-Stadion, 41 536 néző. Vezette: Clément Turpin (Nicolas Danos, Benjamin Pages) – franciák
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi, Trippier (Alexander-Arnold, 84.) – Gallagher (Mainoo, a szünetben), Rice – Saka (Palmer, 71.), Bellingham, Foden (Gordon, 89.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Szlovénia: Oblak – Karnicnik, Drkusic, Bijol, Janza (Balkovec, 90+1.) – Stojanovic, Elsnik, Gnezda Cerin, Mlakar (Gorenc Stankovic, 86.) – Sporar, Sesko (Ilicic, 75.). Szövetségi kapitány: Matjaz Kek
Sárga lap: Trippier (17.), Janza (22.), Guéhi (68.), Bijol (72.), Foden (77.)

Foci Eb 2024
2024.06.25. 22:45

Nem segítettek az angolok, nincs magyar továbbjutás kedd este

A szlovénok gól nélküli döntetlent játszottak, így a harmadik helyen bejutottak a legjobb 16 közé.

 

 

Legfrissebb hírek

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

A vb-történelem legjobb meccsét láttuk? Anglia kis híján leadta négygólos előnyét, de Saka triplájával bronzérmes!

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:10

Tízgólos őrület a bronzmeccsen, Anglia 60 év után újra vb-érmet nyert!

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:01

A franciák a szünet után hamar kettővel csökkentették a hátrányukat

Foci vb 2026
2026.07.19. 00:21

Dembélé, Bellingham és Kane sem kezd – így állnak fel a franciák és az angolok a bronzmérkőzésre

Foci vb 2026
2026.07.18. 21:46

Anglia–Argentína: nem is meccs, már-már háború

Foci vb 2026
2026.07.15. 12:35

Bódog Tamás: Thomas Tuchel? Megette az összes pacalt!

Foci vb 2026
2026.07.14. 15:38

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
2026.07.03. 21:52