Southgate-nek a szlovénok elleni döntetlen után is magyarázkodnia kellett

T. Z.T. Z.
2024.06.26. 08:32
England v Slovenia: Group C - UEFA EURO 2024
Gareth Southgate a szurkolóknak mondott köszönetet a szlovénok elleni döntetlen után (Fotó: Getty Images)

Mint ismert, az angol labdarúgó-válogatott kedden csak gól nélküli döntetlent játszott Szlovéniával az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, s ezzel bár csoportelsőként továbbjutott, de a helyi sajtó ismét kritikus hangot ütött meg az együttessel szemben. A csalódást keltő eredmény után Gareth Southgate szövetségi kapitány, és a többi főszereplő értékelte a látottakat.

„A második félidőben a szurkolók egészen kivételes módon álltak a csapat mellett – idézte Gareth Southgate meccs utáni nyilatkozatát az uefa.com. – Nagyon büszke vagyok a játékosokra. A második játékrészt teljes egészében irányítottuk, és kialakítottunk néhány nagy helyzetet, amelyeket sajnos nem tudtunk értékesíteni, azonban a védekezésünk szilárdságát megőriztük. Természetesen szeretnénk pár gólt is szerezni, hogy mindenki boldogan mehessen haza, de nagyon örülünk annak, hogy megnyertjük a csoportot.”

Az angol sajtó által ismét sokat bírált Southgate valamivel később már bőbeszédűbben is nyilatkozott, és egyebek mellett elmondta, hogy megérti a vele kapcsolatos narratívákat, ám mint fogalmazott, egyetlen másik csoportelső válogatottat sem látott hasonló bírálatokat kapni. „Megértem a legtöbb reakciót, de szokatlan környezetben játszunk” – emelte ki Southgate.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOKAT ITT OLVASHATJA EL.

 

Legfrissebb hírek

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

A vb-történelem legjobb meccsét láttuk? Anglia kis híján leadta négygólos előnyét, de Saka triplájával bronzérmes!

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:10

Tízgólos őrület a bronzmeccsen, Anglia 60 év után újra vb-érmet nyert!

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:01

A franciák a szünet után hamar kettővel csökkentették a hátrányukat

Foci vb 2026
2026.07.19. 00:21

Dembélé, Bellingham és Kane sem kezd – így állnak fel a franciák és az angolok a bronzmérkőzésre

Foci vb 2026
2026.07.18. 21:46

Anglia–Argentína: nem is meccs, már-már háború

Foci vb 2026
2026.07.15. 12:35

Bódog Tamás: Thomas Tuchel? Megette az összes pacalt!

Foci vb 2026
2026.07.14. 15:38

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
2026.07.03. 21:52