„A futball igazságot tesz”; „Gyerekjáték”; „Igen, a futball hazatért” – spanyol lapszemle

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.07.15. 07:04
Fotó: Getty Images
Mint ismert, Spanyolország 2–1-re nyert Anglia ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokság berlini döntőjében, így 2012 után ismét, története során negyedszer lett a kontinens legjobbja. Így reagált a spanyol sajtó a sikerre.

„Mi vagyunk Európa királyai!!!” – hirdeti címlapján a Marca, amely számos cikkben foglalkozott a döntővel. Az egyik cikkének címében azt írta:

Gyerekjáték volt

míg egy másiknak azt adta: 

„Igen, igen, a futball hazatért!”

A spanyol csapat kapitánya, Álvaro Morata pedig arról beszélt nem sokkal a trófea átvétele után, hogy ha nem segített volna neki Andrés Iniesta és Bojan Krkic (a Barcelona sportigazgató-helyettese) ebben az idényben, nem játszott volna ezen az Európa-bajnokságon.

Az As beszámolójában azt írta: „A futball igazságot tesz!”, Vicente Jiménez véleménycikkében pedig azt írta: „Tökéletes Európa-bajnokság”.

A Mundo Deportivo is címlapján ez áll: „Bajnokok! Spanyolországot koronázták meg, és megszerezte negyedik Európa-bajnoki címét”.
A katalán lap is odaszúrt az angoloknak, s azt is írta:

„Isten óvja a bajnokokat!”

– utalt a lap nemcsak a spanyolok Eb-győzelmére, hanem Carlos Alcaraz wimbledoni sikerére is.

„Ez a spanyol válogatott már legendás! A negyedik Eb-cím Nico (Williams) és (Mikel) Oyarzabal hőstetteivel” – fogalmazott a Relevo, amely szintén odaszúrt az angoloknak: „Anglia bohózat közepette megadta magát Spanyolországnak, Kane a célkeresztben, Southgate nem beszél a jövőjéről”írták.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–ANGLIA 2–1 (0–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, 71 000 néző. Vezette: Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák
SPANYOLORSZÁG: Unai Simón – Carvajal, Le Normand (Nacho, 83.), Laporte, Cucurella – Rodri (Zubimendi, a szünetben), Fabián Ruiz – Yamal (Merino, 89.), Dani Olmo, Nico Williams – Morata (Oyarzabal, 68.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka, Mainoo (Palmer, 70.), Rice, Shaw – Foden (Toney, 89.), Bellingham – Kane (Watkins, 61.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Nico Williams (47.), Oyarzabal (86.), ill. Palmer (73.)
Sárga lap: Olmo (31.), ill. Kane (25.), Stones (53.), Watkins (90+1.)

A MÉRKŐZÉST PERCRŐL PERCRE KÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Még sohasem indult Premier League-idény ilyen sok új edzővel

Angol labdarúgás
2026.08.04. 13:06

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

Népsport: Igaza lett Alf Ramsey-nek

Népsport
2026.07.30. 07:49

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

A Real Madrid 1.22 milliárd eurós bevétellel rekordot döntött

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 20:37