A sors vörösre fordult; Elérkezett a dicsőség napja – így látták a spanyol lapok a döntőt érő győzelmet

Sári RolandSári Roland
2024.07.10. 09:27
Még a francia lapok is Yamalt éltették (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a németországi Európa-bajnokság elődöntőjében Spanyolország 2–1-re legyőzte Franciaországot. A mérkőzés után nem meglepő módon a spanyol lapok el voltak kápráztatva válogatottjuk teljesítményétől, míg a franciáknál sokkal borúsabb volt a hangulat.

„Elérkezett a dicsőség napja” – jelentette ki az RFEF , a Királyi Spanyol Labdarúgószövetség. – „A kolosszális spanyolok Franciaország legyőzésével katapultálták magukat az Eb döntőjébe. Pazar játékkal és epikus megmozdulásokkal tudtak felülkerekedni a spanyol játékosok a rendkívüli francia csapaton.”

A lap természetesen kiemelte, hogy a spanyolok történelmi negyedik Eb-címükhöz közelítenek és ezt ennyivel kommentálták: „A sors vörösre fordult”

A Marca már egyenesen művészinek nevezte a spanyolok játékát az elődöntőben. A lap szerint látszott a csapaton a szenvedély és a szenvedés is, így nem is számíthatott, ki volt az ellenfél. Ezt követően úgy jellemezte a spanyolok menetelését a kontinensviadalon, hogy „egy olyan gárda diadala, amely bármiféle felhajtás nélkül érkezett Németországba”

A portál ezen felül nem meglepő módon említést tett még a történelmi gólt szerző fiatal sztárról, Lamine Yamalról is: 

„A meccs legjobbja nem úgy futballozott, mint egy 16 éves. A gólja mindent megváltoztatott a mérkőzésen. Látszik, hogy milyen erős globális hatása van már most.”

Az AS szintén a fiatal tehetség rendkívüli játékát emelte ki a meccs után. A sportújság azt állítja, Yamal mutatta meg az utat a spanyol válogatottnak, amely csapatként teljesen megérdemelten jutott be a fináléba 2012 után először. 

Az FC Barcelona csillaga nemcsak a spanyol, hanem a francia sajtó tiszteletét is kiharcolta. 

Az egyik legolvasottabb francia lap, a L'Équipe egyenesen fenségesnek nevezte Yamal találatát, a játékát pedig a fenomenális szóval jellemezte. 

A lap egyik szakértője a franciák játékával már közel sem volt ennyire elégedett. A válogatottjuk középpályáját egy süllyedő hajóhoz hasonlította és kiemelte, a franciák nem tudták igazán megizzasztani Unai Simónt, hiába próbálkoztak. 

A Le Parisien szerint a franciáknak nem lesz egyszerű visszaszállni a földre a vereséget követően. A portál bevallja, hogy a spanyolok „egyszerűen túl kemény ellenfélnek bizonyultak”, így úgy véli, hatalmas csodára lett volna szükség a végén a franciák továbbjutásához. 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Franciaország 2–1 (2–1)
München, Allianz Aréna, 62 042 néző. Vezette: Slavko Vincic (Tomaz Klancnik, Andraz Kovacic) – szlovénok
SPANYOLORSZÁG: Unai Simón – Jesús Navas (Vivian, 58.), Nacho, Laporte, Cucurella – Rodri, Fabián Ruiz– Yamal (F. Torres, 90+4.), Dani Olmo (Merino, 76.), Nico Williams (Zubimendi, 90+4.) – Morata (Oyarzabal, 76.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
FRANCIAORSZÁG: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, T. Hernandez – Kanté (Griezmann, 62.), Tchouaméni, Rabiot (Camavinga, 62.) – O. Dembélé (Giroud, 79.), Kolo Muani (Barcola, 62.), K. Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Yamal (21.), Dani Olmo (25.), ill. Kolo Muani (9.)
Sárga lap: Jesús Navas (14.), Yamal (90+1.), ill. Tchouaméni (60.), Camavinga (89.)

A MÉRKŐZÉST PERCRŐL PERCRE KÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRI EL!

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: kimaxolják a lehetőségeket – Zinédine Zidane a legjobban fizetett francia kapitány lesz

Minden más foci
2026.07.29. 20:55

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12

Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Foci vb 2026
2026.07.28. 10:25

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 21:34

Jövő kedden lesz meg az új francia kapitány

Francia labdarúgás
2026.07.23. 11:58

Kanté Vardyéknak is köszönhette, hogy világbajnok lett

Francia labdarúgás
2026.07.23. 08:33

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
2026.07.22. 13:49

„Bebizonyítottuk, a futball csapatjáték” – Spanyolország az újságíró szemével

Foci vb 2026
2026.07.21. 06:44