Brazília: Ronaldo ötödik világbajnokságán is részt venne

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 12:14
Címkék
Jövő évi céljaként a dél-afrikai világbajnokságon való részvételt jelölte meg Ronaldo, a brazilok kétszeres aranylabdás futballsztárja.
„Remélem, sikerül hozni a formámat a bajnokságban és a Libertadores Kupában, és akkor kapok meghívót a válogatottba – jelentette ki kedden a 33 éves csatár, aki eddig négy vb-n volt tagja a nemzeti együttesnek. – A selejtezőkön nagyszerű teljesítményt nyújtottak a fiúk, Dunga kapitány minden dicséretet megérdemel, mivel csoportelsőként jutottunk ki a vb-re.”A 97-szeres válogatott játékos legutóbb a 2006-os világbajnokságon húzta magára a címeres mezt. Első vb-jén, 1994-ben éppen Dunga volt a nemzeti csapat kapitánya.Ami klubkarrierjét illeti, a kétszeres vb-aranyérmes Ronaldo leszögezte: a Corinthiansból kíván visszavonulni. Tavaly decemberben szerződött a Sao Pauló-i együtteshez, és azóta 31 mérkőzésen 19-szer volt eredményes.
Legfrissebb hírek

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
15 perce

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
38 perce

Gyász: elhunyt a kapitány, aki történelmet írt a bolíviai válogatottal

Minden más foci
1 órája

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
1 órája

ATP-világbajnokság: Sinner harmadik meccsét is megnyerte a csoportban

Tenisz
2 órája

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
2 órája

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

Csupasport
3 órája

Ismét a csapattal készül a Nyíregyháza kapitánya

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik