Lippi: Szégyenteljes volt a közönségünk

Vágólapra másolva!
2009.10.15. 00:06
null
Marcello Lippinek nem tetszett a parmai közönség viselkedése (fotó: Reuters)
Címkék
A dél-afrikai világbajnokságra már korábban kijutó Olaszország 3–2-re legyőzte Ciprust Alberto Gilardino utolsó negyedórában szerzett mesterhármasával fordítva. A mérkőzést követően Marcello Lippi, a világbajnok szövetségi kapitánya élesen kritizálta az olasz szurkolókat.

„Szombaton matematikailag is biztossá tettük részvételünket a világbajnokságon, el lehet képzelni a csapat örömét, nem tagadom, kicsit megünnepeltük a továbbjutást. Mára kicseréltem majdnem a teljes csapatot, egy olyan mérkőzésre, amely a világon semmit nem változtat” – kezdte monológját Marcello Lippi a mérkőzés után az olasz állami televízió, a RAI mikrofonja előtt

„Világbajnokként kijöttünk a találkozóra, ami egyáltalán nem számít, olyan tizeneggyel, amely sohasem játszott még így együtt, és az elején voltak is gondjaink, erre az emberek kifütyülik a válogatottat, és az ellenfél játékosainak nevét skandálják. Ez szégyenletes: a szurkolóknak szeretniük kellene ezt a válogatottat azért, amiket elért” – mondta, majd néhány perccel később megismételte gondolatait.

„Már az előző körben kvalifikáltuk magunkat a vb-re, nem koncentráltunk úgy, ahogy egy döntő meccsen tettük volna. Ám ezeknek a srácoknak kiabálják, hogy »Menjetek dolgozni!«?! Ezért igenis mérges vagyok. A végén persze könnyű volt azt kiabálni, hogy »Olaszország! Olaszország!« Úgy gondolom, hogy ezek a játékosok több tiszteletet érdemelnének!”

„Mit kérnének más labdarúgóktól? Ezek a fiúk világbajnokok, megérdemelnének egy kis segítséget, ha bajban vannak.”

AZ ELNÖK NYUGTATTA A KAPITÁNYT

Giancarlo Abate, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megpróbálta megnyugtatni Lippit a meccs után.

„Beszéltem Lippivel, és nagyon fel volt dúlva, mert úgy gondolja, a csapata nem érdemelte ezt a bánásmódot. Szerintem normális, hogy védi a játékosait, de az is rendjén való, hogy a szurkolók kifejezik az elégedetlenségüket. A válogatott nagyon jól küzdött 0–2 után. Hogy a drukkerek a csapatba követelték Cassanót? Nem ők választanak, hanem a kapitány" – mondta.

Legfrissebb hírek

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
11 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
15 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
1 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2 órája

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
2 órája

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik