Ukrajna sikerével a kezébe vette a sorsát

2009.10.10. 20:32
null
Az angol válogatott megégett az ukrán "pokolban" (Fotók: Reuters)
Címkék
A világbajnoki-selejtezősorozat európai zónájának 6. csoportjában Ukrajna hazai pályán legyőzte a már továbbjutó Angliát, így a tabellán megelőzte Horvátországot.

A csoportot hibátlan mérleggel vezető angolok már biztos világbajnoki résztvevőként érkeztek Dnipropetrovszkba, a pótselejtezőt érő második helyre hajtó ukrán válogatott otthonába.

A találkozó előtt Fabio Capello nem győzte hangsúlyozni, hogy csapatával győzelemre tör, és ezért a legerősebb tizenegyet állítja ki. Bár a találkozó első lehetősége a háromoroszlánosok előtt adódott, mindössze negyedóra játék után elúszni látszottak a vendégek vérmes reményei. Történt ugyanis, hogy Artem Milevszkijt a 16-oson belül csak szabálytalanul tudta megállítani Robert Green kapus, amiért utóbbi piros lapot, a hazai csapat pedig büntetőt kapott.

A labda mögé a két együttes előző találkozóján betaláló Andrij Sevcsenko állt – Anglia Steven Gerrard fejesével szerzett vezetést, az ismét Dinamo Kijev alkalmazásában álló támadó egyenlített, majd John Terry alakította ki a 2–1-es angol sikert –, és bár a támadó a csereként beállt David Jamest elküldte a rossz irányba, a bal oldali kapufára lőtte a labdát, így maradt a gól nélküli állás.

Az első félóra végén azonban már hazai vezetést mutatott az eredményjelző, Kobin labdaszerzését követően Nazarenko lövése megpattant Ashley Cole-on, és a labda James hálójában kötött ki. 1–0

A hazaiak nem vettek vissza a lendületből, és a 33. percben könnyedén kétgólos előnynek örülhettek volna, ám Milevszkij távoli lövését követően a kapufán csattant a labda.

A második félidőben is az emberelőnyben játszó ukránok játszottak veszélyesebben, és nyolc perc játék után Jaroszlav Rakitszkij ballábas távoli bombáját csak nagy nyújtózkodás árán tudta James szögletre paskolni.

A 80. percben Jarmolenko lövését védte James lábbal, majd szinte a semmiből egyenlíthetett volna Anglia: Wayne Rooney lapos lövése kerülte el kevéssel a hosszú alsó sarkot.

Győzelmével Ukrajna megelőzte Horvátországot, és ha Andorra ellen nyer az utolsó fordulóban, akkor pótselejtezőt játszik.

 VILÁGBAJNOKI-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
 6. CSOPORT, 9. FORDULÓ
Ukrajna–Anglia 1–0 (1–0)
Dnipropetrovszk, V: Skomina (szlovén)
Ukrajna: Pjatov – Kucser, Kobin, Rakitszkij, Kacseridi – Gaj, Timoscsuk, Nazarenko (Jarmolenko, 67.), Rotan – Sevcsenko (Guszev, 91.), Milevszkij
Anglia: Green – G. Johnson, Ferdinand, Terry, A. Cole – Lennon (James, 15.), Carrick, Lampard, Gerrard (Milner, a szünetben) – Rooney, Heskey (C. Cole, 72.)
Gólszerző: Nazarenko (29.)
Kiállítva: Green (14.)
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Anglia 9 8 1 31–  6 +25  24
2. Ukrajna 9 5 3 1 15–  6  +9  18
3. Horvátország 9 5 2 2 17–12  +5  17
4. Fehéroroszország 9 4 1 4 19–11  +8  13
5. Kazahsztán 9 2 7 10–27 –17  6
6. Andorra 9 9   3–33 –30  0
A hangulatra nem volt panasz Ukrajnában
A hangulatra nem volt panasz Ukrajnában
Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
1 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik