Észak-Korea Guus Hiddinket akarja

2009.12.14. 22:33
null
Guus Hiddink (balra) mégis ott lesz a vb-n? (fotó: Action Images - archív)
Címkék
A Voetbal International című holland magazin híre szerint Guus Hiddink lehet a világbajnokságra is kijutott észak-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Észak-Korea története során másodszor jutott ki a világbajnokságra, de könnyen lehet, hogy ennek ellenére sem Kim Dzsong-Hun irányítja őket a tornán. Sajtóértesülések szerint ugyanis a 44 éves szövetségi kapitány egészségi problémákkal küzd, állítólag kisebb agyvérzésen esett át.

A hírt megerősítheti, hogy holland források szerint az ázsiai ország új szövetségi kapitány után néz, ez pedig Guus Hiddink lehet.

A holland szakember korábban már dolgozott Koreában, igaz, a Demokratikus Köztársaság riválisánál, Dél-Koreában. Hiddink (és a játékvezetői gárda) kisebb csodát csinált, ugyanis első ázsiai együttesként a négy közé juttatta az együttest 2002-ben.

Hiddink az elmúlt három vb-n három különböző országgal volt ott, a már említett dél-koreai kapitánysága mellett 1998-ban Hollandiát, míg 2006-ban Ausztráliát irányította. 2010-ben orosz kapitányként szeretett volna kijutni, ám a szbornaja elbukott a Szlovénia elleni pótselejtezőn.

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik