Vb 2010: Budapesten derülhet ki, ki lesz a németek első számú kapusa

2010.05.24. 11:59
A német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw továbbra is titkolózik: a szakember egyelőre nem hozta nyilvánosságra, ki lesz a Nationalelf első számú kapusa és csapatkapitánya a dél-afrikai világbajnokságon. Az egyik kérdésre legkésőbb a magyar válogatott elleni felkészülési mérkőzésen választ kapunk.

Löw a Bildnek nyilatkozva elmondta, már döntött, azonban először az érintett játékosokkal szeretne személyesen beszélni, ezt követően pedig a csapat többi tagjával közli döntését. Ez azt jelenti, hogy legkorábban csütörtökön ad nyilvánosan is választ a német közvéleményt élénken foglalkoztató kérdésekre, ugyanis a Bayern München játékosai akkor csatlakoznak az edzőtáborozó kerethez.

Legkésőbb azonban szombaton, a Magyarország elleni felkészülési mérkőzésen kiderül, ki lesz a németek első számú kapusa a tornán, ugyanis Löw kijelentette: „Az véd majd a vb-n, aki a magyarok ellen a kapuban áll majd."

Ez alapján feltételezhető, hogy a mieink ellen a csapatkapitányi karszalagot is az a játékos viseli majd, aki Dél-Afrikában a pályára vezetheti a Nationalelfet.

A kapus- és kapitánykérdés azt követően lett aktuális, hogy sérülés miatt René Adler és Michael Ballack is kénytelen kihagyni a június 11-én kezdődő világbajnokságot. A kapusposztra Manuel Neuer, Tim Wiese és Hans-Jörg Butt közül kell választania Löwnek, míg a kapitányi karszalagra Miroslav Klose, Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm is esélyes.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18