„Az európai klubok hibája a gyenge szereplés”

2010.06.22. 08:05
null
Abete (balra) a futballklubokat hibáztatja az európaiak gyengélkedéséért (Fotó: Action Images)
Nem hibáztatja a dél-afrikai futball-világbajnokságon eddig gyengén szereplő, címvédő olasz válogatott játékosait Giancarlo Abete, az itáliai szövetség elnöke. A sportvezető szerint az ország labdarúgásában mindenhol gondok vannak, és úgy véli, a többi nagy európai csapat is attól szenved, hogy a futballkluboknak – amelyek nem foglalkoznak eléggé az utánpótlással – nagyobb hatalmuk van, mint a nemzeti szövetségeknek.

„Olyan problémával állunk szemben, amelyre a vb után fogunk majd reagálni – fogalmazott Giancarlo Abete. – Ugyanakkor ez nem egy vagy két konkrét játékos hibája, sokkal nagyobb a baj. Generációs változáson esünk át, s vannak gondok az utánpótlás vonalon, valamint az U21-es korosztálynál is."

A sportvezető szerint nem csak Olaszország szembesül ezzel a problémával, hanem a többi nagy európai futballnemzet is, amelyeknek nem megfelelő az utánpótlás-poltikája.

„Ha az ember figyeli a világbajnokságot, láthatja, hogy az összes nagy európai országnak gondjai vannak. Spanyolország, Franciaország, Anglia, Németország és Olaszország összesen két meccset nyert meg eddig. Hollandiát leszámítva csak a közép- és dél-amerikai együttesek örülhetnek. Az európai futballkluboknak nagyobb hatalmuk van, mint a szövetségeknek" – mondta Abete.

„A Real Madrid költségvetése nyolcszor akkora, mint a spanyol szövetségé. Senki sem tud megállítani egy klubokat abban, hogy sztárokat vegyenek, ahelyett, hogy fiatal tehetségeket nevelnének. Még Platini sem tehet ez ellen. Annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk meggyőzni az edzőket, hogy a fiatalokra építsenek" – tette hozzá az elnök, aki szerint azért Olaszország még továbbjuthat a csoportból.

Az olaszok 1–1-es döntetlent játszottak első, Paraguay elleni összecsapásukon, majd hatalmas meglepetésre szintén 1–1-el zárták az Új-Zélanddal megvívott csatát. Így csütörtökön mindenképpen nyerniük kell Szlovákia ellen az utolsó körben ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a nyolcaddöntőben.

„Még mindig könnyedén továbbjuthatunk – mondta Abete. – Nem lövünk sok gólt, ezért ha az ellenfél szerzi meg a vezetést, akkor mindig nehezebben tudunk fordítani. Nagy baj van a befejezéseinkkel."

Ha Olaszország és Új-Zéland is döntetlennel zárja az utolsó csoportmérkőzését, akkor sorsolással döntik el, hogy melyik együttes folytathatja szereplését a vb-n.

„Ismerem a szabályokat, de gondolni sem merek erre az eshetőségre" – nyilatkozta ezzel kapcsolatban az olasz sportvezető.

Legfrissebb hírek

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Ötödik világbajnokságára utazhat a 39 éves legenda – kihirdették Japán vb-keretét

Foci vb 2026
2026.05.15. 08:47

Több ezer szurkoló búcsúztatta a vb-re készülő iráni labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.05.14. 10:04

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07
Ezek is érdekelhetik