Desaillynak nincs magyar emléke

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 17:39
null
Desailly csalódott volt (Fotó: Action Images)
A holland–dán (2–0) mérkőzés szünetében, 0–0-s állásnál váltottunk néhány szót Marcel Desaillyval, az 1998-as világbajnok és 2000-es Európa-bajnok francia válogatott játékosával, aki szakkommentátorként követi a világbajnokságot. Hiába igyekeztünk kiegészíteni az interjút a lefújás után, az őt ostromló ázsiai sajtósereg nyomása miatt úgy döntött, nem osztja meg véleményét senkivel.

– Hogyan értékeli az első félidőben látottakat?
– Csalódott vagyok. A holland és a dán együttestől is többet vártam, egyelőre egyik fél sem mutatta meg valódi erejét.

– Magyarázható ez azzal, hogy a torna elején járunk, nem lendültek még játékba a gárdák?
– A mozdulatokat, passzokat, döntéseket nézve olyan érzésem volt, a csapatok valamiért nem tudják a saját stílusukat érvényesíteni, és ez megint mindkét oldalra igaz. Hogy mi ennek az indoka? Alighanem a hatalmas nyomás, amely a vb elején a résztvevőkre nehezedik. Időbe telik, míg felveszik a ritmust, hozzászoknak a körülményekhez, az elvárásokhoz, nehéz egyből a legjobb formát mutatni.

– Értsük ezt honfitársai, a franciák uruguayiak elleni, csalódást keltő gól nélküli döntetlenjére is?
– Még arra is. Azon a találkozón szintén úgy láttam, nem jött ki a francia válogatottból minden. Mindazonáltal szinte biztosra veszem – és remélem is –, hogy továbbjut csoportjából.

– Milyen emléket őriz a magyarokról?
– Hiába töröm a fejem, úgy rémlik, pályafutásom során egyszer sem játszottam a magyar válogatott ellen, nem ugrik be egyetlen hozzájuk kötődő emlék sem. Most pedig, ha megengedi, ismét a Hollandia–Dánia mérkőzésre összpontosítanék.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik