HONDURAS TOP 4

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2010.06.08. 20:58

David SuazoDavid Suazo

Az 1979-ben született hondurasi támadó hazája legdrágább labdarúgója, lévén 2007-ben az Inter 14 millió eurót fizetett érte a Cagliarinak. Kissé túlzásnak tűnt sokak számára az összeg már akkor is, és Suazo nem is tudta bizonyítani, hogy helye lenne az Inter kezdőjében. Pedig a karrierjét a Marathonban kezdő, de profivá a szintén hondurasi Olimpiában váló keménykötésű ék, miután 1999-ben a Cagliarihoz igazolt, és akklimatizálódott, megbízhatóan termelte a gólokat: 2002-ben kilenc, 2003-ban tíz, 2004-ben tizenkilenc bajnoki találattal zárt. Ez utóbbi bronzcipőt ért akkor. Az Interben Roberto Mancini ha nem is mindig kezdőként, de rendre számolt vele, amit Suazo 8 Serie A-ban szerzett találattal honorált, a BL-ben azonban nem volt eredményes. A Mancini-utód José Mourinho viszont nem számolt vele: előbb a Benficának, majd a Genoának adta kölcsön, ám a „Párduc" sehol sem remekelt, igaz, mindkét együttesnél nagyon komolyan megsérült: térdében először a porc, majd keresztszalagja szorult műtétre. 2010 nyarán visszatér az Interhez, ha a Genoa nem él elővásárlási jogával, de előtte jelenése lesz a dél-afrikai világbajnokságon, ahol többek között unokatestvérével, a wiganes Hendry Thomasszal küzd vállvetve. Egy másik unokatestvére, Maynor Suazo szintén többszörös hondurasi válogatott.

Amado Guevara

A válogatott szereplési rekorderét tisztelhetjük az 1976-ban született támadó középpályás személyében, aki nagy vándor, hiszen 1992-es profivá válása óta 11 alkalommal váltott klubot. Jelenleg a hondurasi Motagua alkalmazottja. Fénykorát az MLS-ben élte, mikor is 2003 és 2008 között a New York Red Bullst és a Chivas USA-t erősítette. Nem akármilyen hatékonysággal: 2004-ben gólkirályként megválasztották a pontvadászat legjobbjának, majd az All-Star mérkőzésen ő lett a Mérkőzés embere. 2001-ben a Copa Américáról is  aranylabdával tért haza. Később áttette székhelyét Kanadába, és ott is sikeresen szerepelt. A nemzeti csapatban 2010. június 1-ig 133 alkalommal szerepelt, és ezeken 29 gólt vágott.

Saul Martínez

Szintén 1976-ban látott napvilágot Saul Martínez, aki a 2001-es Copa Américán írta be magát a nemzetközi futballélet nagykönyvébe: a negyeddöntőben a braziloknak ő köszöntött be a 90. percben, biztossá téve ezzel a selecao bukását. Azon a tornán a kisdöntőben is betalált. Klubjaiban (például Miami Fusion, Olimpia, Motagua, Nacional, Shanghai Shenhua, Omija Ardija, Shanghai Liancheng, Motagua, Herediano) is gólerős volt, Kínában 2003-ban aranycipős lett. A válogatottban 34/18-as mérleggel álló ék jelenleg is aktív, a Marathon színeiben.

Gilberto Yearwood

Az 1982-es hondurasi vb-csapat legismertebb játékosa volt az 1956-ban született Gilberto Gerónimo Yearwood, aki akkoriban éppen a hispán Real Valladolidot erősítette. Korábban a Real Espanát és az Elchét szolgálta, később a  Tenerifét, a Celta de Vigót,  az Olimpiát és a Motaguát. Az 1977-es U20-as vb-n is megfordult már, a felnőttválogatottban még az 1994-es vb selejtezőin is szerepelt. A kiváló védő mindhárom mérkőzésén pályára lépett Hondurasnak az 1982-es nagy tornán. Visszavonulása után felcsapott edzőnek: a hazai nagycsapatok után a válogatott kispadjára is leülhetett.

Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
17 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik