Ronaldo Kakának: Zseni vagy, bízz magadban!

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 11:00
null
Ronaldo (balra) és "tízes számú testvére": a csatár buzdító üzeneteket küldött a selecaónak (Fotó: Action Images, archív)
A brazil válogatottal két vb-t (1994, 2002) nyerő Ronaldo otthonról a neten üzent a dél-afrikai tornán szereplő honfitársainak. Az alábbiakban ebből szemezgetünk.

A csapatnak: „Tizenhat évvel ezelőtt azt éreztem, mint most valószínűleg ti: izgalmat, érzelmi vihart, pedig csak a cserepadon ücsörögtem. De így is óriási élmény volt a torna, s szorítok azért, hogy a kupa magasba emelésével végződjék számotokra a dél-afrikai kaland. A keddi után már csak hat meccset kell megnyernetek ahhoz, hogy hazahozzátok a világbajnoki trófeát. Hiszen tudjátok, az a miénk."

Kakának: „Tízes számú testvérem! Te zseni vagy, bízz magadban, és meglásd, megy majd minden magától!"

Luís Fabianónak: „Harcos barátom! Az összes csatárnál jobb vagy, méltán viseled a brazil válogatott kilences mezét. Örömmel és bizalommal adtam át neked."

Robinhónak: „Te gyerek! Nincs más feladatod, mint hogy magadat add a pályán. Senki sem tudja úgy megtáncoltatni az ellenfeleket, mint te, hát hadd lássam!"

LABDARÚGÓ-VB
F-CSOPORT
Új-ZélandSzlovákia   13.30
 G-CSOPORT
 Elefántcsontpart–Portugália   16.00
 Brazília–Észak-Korea   20.30

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20
Ezek is érdekelhetik