Vb 2010: a játékvezetők készek a videobíró alkalmazására

MTI MTIMTI MTI
2010.06.30. 06:39
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság játékvezetői nyitottak a videobíró bevezetésére. Órákkal azután, hogy Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kedden elnézést kért a vb-n történt egyértelmű bírói tévedésekért, és bejelentette, hogy már a jövő hónapban napirendre tűzik a videobíró alkalmazásának kérdését, a sípmesterek közleményben jelezték: készen állnak a technológia használatára.

„Nyitott vagyok mindenre, ami csökkenti a hibalehetőségeket – mondta Howard Webb angol játékvezető. – Bármilyen eszköz is áll a rendelkezésünkre, a legjobb tudásom szerint fogom használni.”

A dél-afrikai vb eddigi legsúlyosabb hibái a vasárnapi két nyolcaddöntőn történtek. A Németország–Anglia mérkőzésen 2–1-es német vezetésnél Frank Lampard lövése után a lécről mintegy egy méterrel a gólvonal mögé pattant a labda, Jorge Larrionda játékvezető mégis továbbot intett, s a meccset 4–1-re nyerte meg Joachim Löw együttese.

Néhány órával később az Argentína–Mexikó meccsen a 26. percben az addig teljesen veszélytelen dél-amerikaiak csatára, Carlos Tévez méteres lesről fejelt a hálóba, ám sem Roberto Rosetti játékvezető, sem asszisztense nem látott okot a gól érvénytelenítésére. A találkozó végül 3–1-es argentin győzelemmel zárult.

A keddi edzésen egyébként – személyes okokra hivatkozva – sem az uruguayi Larrionda, sem az olasz Rosetti nem jelent meg.

LAMPARD GÓLVONALON TÚLJUTÓ LÖVÉSE
 
TÉVEZ LESRŐL FEJELT GÓLJA
 
Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
18 órája

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Vb 2026: kifogásolják a gyep minőségét a döntő helyszínén

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:04
Ezek is érdekelhetik