Vb 2010: a szerbek Ghána ellen játsszák majd a kulcsmérkőzésüket

2010.06.07. 15:38
Az ausztriai edzőtáborozás után Szerbia labdarúgó-válogatottja Belgrádban Kamerun ellen búcsúzott el közönségétől a dél-afrikai utazás előtt. Az afrikai együttes elleni mérkőzés (4–3) nem hiába szerepelt a programban, hiszen a szerbek első ellenfele a vb-n Pretoriában éppen a földrész egyik futballhatalma, Ghána lesz június 13-án.

Radomir Antics szövetségi kapitány a repülőre szállás előtt így vélekedett: „Céljainkat tulajdonképpen a Ghána elleni találkozó határozza majd meg. Számunkra az lesz a minden továbbiról határozó összecsapás, s biztos vagyok benne, hogy jobban játszunk majd ellenük, mint Kamerunnal szemben. Nem aggódom tehát amiatt, hogy játékban nem leszünk jobbak."

Braniszlav Ivanovics, a Chelsea hátvédje hozzátette: „Most látszott igazán, mennyire számít egy olyan játékos, mint Nemanja Vidics tudása."

A szerbek táborában a manchesteri játékos fellépése miatt nem aggódnak, a Ghána elleni találkozón már játszhat a középső védő.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46