Vb 2010: a szurkolók többsége tart a biztonsági helyzettől

2010.06.14. 15:24
A világ futballszurkolóinak csaknem 59 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz Dél-Afrikában a múlt pénteken indult labdarúgó-világbajnokság, ugyanakkor csupán 46 százalékuk gondolja úgy, hogy az országba érkezők biztonságban lesznek.

Ez lett az eredménye annak a felmérésnek, amelyet a Reuters hírügynökség felkérésére az Ipsos közvélemény és piackutató csoport végzett 24 országban, az Egyesült Államoktól Indiáig május 12. és 21. között. A kutatásban szerepelt országok között van Magyarország is, ahol a Szonda Ipsos kérdezett.

A kérdések között szerepelt többek között az is, hogy a magukat valamilyen szinten futballszurkolónak nevezők tudják-e, hol rendezik az idei vb-t. Az eredmények némileg meglepőnek nevezhetőek, ugyanis összességében a válaszadók 66 százaléka tudta csak a „helyes megfejtést", Magyarországon viszont csupán a 44 százalékuk. Legtöbben Argentínában feleltek jól (96 százalék), legkevesebben pedig az Egyesült Államokban (31 százalék).
    
A játékosok és a nézők biztonságára vonatkozó kérdésre a 46 százalékos igen mellett 23 százalék mondott nemet, azaz, hogy veszélyben vannak a résztvevők, nem lesznek biztonságban, Magyarországon ez az arány 45-25 százalék volt.
    
A felmérésből kiderült az is, hogy a világ lakosságának kétharmada, 66 százaléka tekinthető valamilyen szinten futballszurkolónak, Magyarországon pedig 55 százaléka. Szenvedélyes szurkolónak 11 százalék vallotta magát a teljes felmérésben, míg Magyarországon 5 százaléknyian.

Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
Tegnap, 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Vb 2026: kifogásolják a gyep minőségét a döntő helyszínén

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:04
Ezek is érdekelhetik