Vb 2010: Andrea Pirlo biztosan nem játszhat az olaszok első mérkőzésén

Vágólapra másolva!
2010.06.05. 09:52
Az első orvosi vizsgálatok után biztossá vált, hogy nem léphet pályára a Paraguay elleni vb-csoportmérkőzésen Andrea Pirlo, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott középpályása.

A vádlisérülést szenvedett klasszisra további vizsgálatok várnak, elképzelhető, hogy lemarad a világbajnokságról. Enrico Castellacci csapatorvos szerint legalább 15-20 napig tart Pirlo felépülése.

„Elvisszük Dél-Afrikába, hogy figyelemmel kísérjük a felépülését, június 13-ig még cserélhetünk, ha szükséges. Úgy véljük, felépülhet néhány meccsre, de a döntés az edző kezében van, mi csak orvosi tanácsot adunk" – mondta Castellacci.

Pirlón kívül a squadra azzurrából még Mauro Camoranesi küszködik sérüléssel.

Az olasz válogatott este Svájc ellen lép pályára, a squadra azzurrába visszatér sérülése után Giorgio Chiellini, aki Salvatore Bocchettivel kap lehetőséget a védelem közepén. Az előretolt ék vélhetően Giampaolo Pazzini lesz, mögötte Simone Pepe, Riccardo Montolivo és Fabio Quagliarella nyújt támogatást.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik