Vb 2010: Drogba nélkül is erősek az elefántcsontpartiak - C. Ronaldo

2010.06.14. 09:50
Cristiano Ronaldót, a portugál labdarúgó-válogatott sztárcsatárát nem érdekli, hogy az elefántcsontparti csapatban pályára lép-e ellenük Didier Drogba.

„Mindannyian tisztában vagyunk a képességeivel, tudjuk, hogy nagyszerű futballista, de ha nem játszik, az elefántcsontpartiak akkor is tizenegyen állnak szemben velünk – utalt arra a Real Madrid támadója, hogy így is, úgy is nehéz dolguk lesz kedden Port Elizabeth-ben. – Nekünk a saját csapatunkra, saját stratégiánkra és célunkra kell összpontosítanunk. Csak így nyerhetünk."

Drogba június 4-én eltörte a könyökcsontját a jobb kezében, szűk egy hétre rá viszont már újra edzett.

A 25 éves Ronaldo ezzel kapcsolatban még megjegyezte: egy ideje tart már a találgatás, hogy játszik-e vagy sem Drogba, őket azonban ez nem befolyásolhatja.

„Első célunk a nyolcaddöntőbe jutás, lehetőleg első helyezettként. Egyébként vélhetően a spanyolokkal kell összecsapnunk, de akkor sem szabad félnünk. Csapatunk mindenre készen áll. A spanyol válogatott esélyes a világbajnoki címre, de mi semmitől sem félünk. Játszani fogunk és nyerünk, vagy legalábbis megpróbálunk nyerni" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
Tegnap, 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Megdőlt a világbajnoki gólrekord; kikaptak a németek és az amerikaiak is – a 15. játéknap 16 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:15

„Kérlek, hagyd már abba ezt az ostobaságot, de komolyan...” – Nagelsmann kiakadt a németek veresége után

Foci vb 2026
2026.06.26. 01:33

Statisztikák: Ecuador a negyedik amerikai csapat, amelyik vb-n legyőzte Németországot

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:49

Elefántcsontpart legyőzte Curacaót, és először jutott túl egy vb-csoportkörön

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:00

Pépé duplázott, Elefántcsontpart már kettővel vezet

Foci vb 2026
2026.06.25. 23:28
Ezek is érdekelhetik