Vb 2010: Kim Jong Hun szerint olyan ország nincs, hogy Észak-Korea

MTI MTIMTI MTI
2010.06.15. 09:33
„Olyan ország nincs, hogy Észak-Korea" – válaszolta Kim Jong Hun, a Koreai NDK labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya egy dél-koreai újságírónak a brazilok elleni világbajnoki mérkőzés előtti sajtóértekezleten, majd jelezte: várja a következő kérdést.

A szakvezető kitért rá, hogy az ország hivatalos neve Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, és nem Észak-Korea. A média képviselőinek pedig a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) munkatársai a lelkükre kötötték, hogy politikai kérdéseket ne tegyenek fel.

A szövetségi kapitány a kedd esti – Kassai Viktor által vezetendő – meccs előtt tisztában van vele, hogy a brazilok az esélyesei, nemcsak a találkozónak, hanem az egész vb-nek.

„Azonban mentálisan nagyon erősek vagyunk, és ez a hozzáállás uralkodik majd a mérkőzésen. Ha nyernénk a brazilok ellen, akkor nagy boldogságot szereznénk vezérünknek, Kim Dzsong Ilnek."

A vb-mezőnyből legalacsonyabban rangsorolt (105. hely a világranglistán) észak-koreai együttes szeretne erőt meríteni az 1966-ban a legjobb nyolc közé jutó alakulat teljesítményéből.

„Abból a csapatból néhányan még élnek, és az elutazás előtt találkoztunk velük. Sok jó tanáccsal szolgáltak" – tette hozzá Kim Jong Hun.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
13 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46