Vb 2010: nem szankció, taktika volt, hogy Malouda nem került a kezdőbe

2010.06.12. 10:45
A gól nélküli döntetlennel záruló Uruguay–Franciaország találkozón Florent Malouda nem kapott helyet az európaiak kezdő tizenegyében. A Chelsea középpályása szerint szó sincs arról, hogy a találkozó előtti veszekedés miatt a szövetségi kapitány, Raymond Domenech mintegy büntetésként ültette volna a kispadra. Egyszerű taktikai fogásról volt szó.
A franciák első mérkőzését megelőző edzésen Malouda szóváltásba keveredett csapattársával, Patrice Evrával, illetve Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal is, aki azzal fenyegette meg a középpályást, hogy kizárja a keretből.A találkozó után Malouda így nyilatkozott:„Ideges voltam, és tudom, hogy hibáztam, de nem ez volt az ok, amiért nem kaptam helyet a kezdőcsapatban. Az adott meccstől, az adott szituációtól függ, hogy ki léphet pályára. Diaby elöl és hátul is jól játszott.”„A veszekedéskor nem történt semmi. A szövetségi kapitány így döntött, és a döntését el kell fogadni. Taktikai megoldásról volt szó” – tette hozzá.Domenech az ügyhöz annyit fűzött hozzá: egyik játékosa sem lazíthat, hisz senkinek nincs biztosítva a helye a kezdők között.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
14 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
Tegnap, 22:55

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50