Videó: amikor Iniesta megnyerte a vb-aranyat a spanyoloknak

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 20:00
null
Andrés Iniesta a jól megérdemelt vb-trófeával (Fotó: AFP)
A járványhelyzet okozta pangásban újabb emlékezetes jelenet felelevenítésével próbáljuk enyhíteni olvasóink focihiányát. Ezúttal tíz évvel pörgetjük vissza az idő kerekét, és képzeletben a dél-afrikai Johannesburgba utazunk, ahol a 2010-es labdarúgó-világbajnokság döntőjét rendezték. 

Hogy az előzményekkel is tisztában legyünk: az Afrikába Európa-bajnokként érkező spanyolok Chilét, Svájcot és Hondurast utasították maguk mögé a H-csoportban, majd az egyenes kieséses szakaszban Portugáliát (1–0), Paraguayt (1–0) és Németországot (1–0) gyűrték le.

A döntőbeli ellenfél, Hollandia az E-csoportban végzett az első helyen Japán, Dánia és Kamerun előtt, majd Szlovákia (2–1), Brazília (2–1) és Uruguay (3–2) legyőzésével jutott el a fináléig.

A július 11-én rendezett döntőt nagy küzdelem jellemezte, ezt többek között a 14 sárga lap és az egy piros lap is tanúsítja, előbbiből kilencet holland, ötöt spanyol játékosnak mutatott fel Howard Webb játékvezető.

A rendes játékidőben a rengeteg lehetőség ellenére nem született gól – Arjen Robben hatalmas ziccerénél például Iker Casillas hárított lábbal a 62. percben –, így következett a hosszabbítás. A 116. percben született meg a mindent eldöntő találat: a tizenhatos előterében Cesc Fabregas találta meg Iniestát a labdával, majd a spanyolok 6-osa – aki éppen ma 36 éves – egy labdaátvétel után a bevetődő Rafael van der Vaart mellett Maarten Stekelenburg kapujába lőtt.

Andrés Iniesta ünnepel (Fotó: AFP)
Andrés Iniesta ünnepel (Fotó: AFP)

Iniesta és a spanyolok ünnepelni indultak, míg a hollandok arcán látható volt: ez a hajó minden bizonnyal elment. Bert van Marwijk csapata nem is tudott egyenlíteni, míg Vicente del Bosque és válogatottja Spanyolország első világbajnoki címét szerezte meg.

A győztes gól (Fotó: AFP)
A győztes gól (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
5 perce

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57
Ezek is érdekelhetik