Felkészülés: hét gólt hozó meccsen maradtak alul a románok

2012.08.15. 22:43
Címkék
A mieinkkel egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő román labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 4–3-ra kikapott Szlovéniától.

Románia a harmadik helyen zárt Eb-selejtezőcsoportjában, igaz, Franciaország és Bosznia-Hercegovina mögött jócskán lemaradt. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy az előző tizenegy mérkőzéséből mindössze egyszer szenvedett vereséget.

Úgy tűnik, Victor Piturca szövetségi kapitány a fiatal játékosoknak szavaz bizalmat, mindössze négy játékos – minden poszton egy-egy – múlt el harmincéves. A Roma kapusa, Bogdan Lobont, a védelemben a csapatkapitány, Razvan Rat, a középpályán Costin Lazar, elöl pedig Marius Niculae tapasztalata párosul a fiatalok lendületével.

A változtatások eddig nem hozták meg az eredményt, a szlovénok egy korai góllal hamar előnyhöz jutottak, ráadásul a második félidő elején is betaláltak, a románok 2–0, 3–1 és 4–2 után is fel tudtak zárkózni mínusz egyre, de egyenlíteni nem sikerült nekik.

Részletek itt olvashat!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovénia–Románia 4–3 (Cesar 4., Dedic 51., 60. – az elsőt 11-esből, Kirm 70., ill. Papp 56., Torje 68. – 11-esből, Grozav 79.)
Legfrissebb hírek

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
1 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
3 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
14 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
18 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
26 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
33 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
34 perce