Vb 2014: kínos helyzetbe került a lengyel szövetség

2012.10.17. 13:45
Címkék
A Lengyel Labdarúgó-szövetség kínos magyarázkodásra kényszerült az után, hogy a heves esőzések miatt szerdára kellett halasztani az Anglia elleni világbajnoki selejtezőt Varsóban.

Mint ismert, az idei Európa-bajnokságra épített fővárosi stadion játéktere kedd estére víz alá került, ugyanakkor többen érthetetlennek nevezték, hogy az illetékesek miért nem húzták be még idejében az aréna tetejét.

„Nevetség tárgyává váltunk" – fogalmazta meg röviden véleményét a kedden történtekről Tomasz Iwan korábbi lengyel válogatott játékos.

A szövetség azzal védekezik, hogy nem csupán ők, hanem az angolok és a nemzetközi szövetség küldöttsége sem mert dönteni a kérdésben.

„Senki sem akarta igazán a tető behúzását, mondván, akkor fülledt lesz benn a levegő – mondta Agnieszka Olejkowska, a szövetség szóvivője. – Tudtunk arról, hogy egész nap nagy esőzés lesz, de ilyen mennyiségű csapadékra nem számítottunk."

A stadiont üzemeltető intézmény képviselője mindehhez hozzátette, hogy a pályának természetesen van vízelvezető rendszere, ám ezúttal ez sem volt elég.

„Fogalmam sincs, miért nem húzták be a tetőt, ezt a lengyel szövetségtől kérdezzék" – reagált a lengyel fél magyarázatára Roy Hodgson, az angol csapat szövetségi kapitánya.

Az aréna tetőszerkezetét végül éjfél után húzták be annak érdekében, hogy a meccset szerda 17 órától megrendezhessék.

A kora délutáni hírek szerint a találkozót zárt tető alatt bonyolítják le, noha Varsóban jelenleg süt a nap.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
20 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
1 órája

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
1 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik