Szenegál: a botrány miatt betiltották a nemzeti stadiont

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 21:12
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) csütörtöki döntése értelmében a szenegáli válogatott a 2014-es vb-selejtezők során már nem játszhat a dakari nemzeti stadionban. Szenegálnak azért kell így bűnhődnie, mert szurkolói petárdákat, köveket és egyéb, oda nem illő tárgyakat dobáltak be a pályára az Elefántcsontpart elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn.

A CAF csütörtöki közleménye szerint a szenegáli válogatott egy évig nem fogadhatja ellenfeleit a dakari Leopold Senghor Stadionban, amelynek 60 ezer fő a befogadóképessége.

Szenegálnak – amely két forduló után Uganda, Angola és Libéria előtt vezeti csoportját az afrikai vb-selejtezők második körében – így máshol kell fogadnia jövő márciusban Angolát, majd szeptemberben Ugandát. A tíz csoportgyőztes bejut a kvalifikáció harmadik körébe, ahol öt párba sorsolják őket, és a jövő októberben, illetve novemberben sorra kerülő oda-visszavágós párharcok győztesei utazhatnak majd a 2014-es brazíliai vb-re.

Az afrikai szövetség a pályabetiltás mellett 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel is sújtotta a szenegáliakat, valamint további 50 ezer dolláros büntetést két évre felfüggesztett.

Az Elefántcsontpart ellen október 13-án játszott és végül botrányba torkollt ANK-selejtező után a CAF kizárt az Afrikai Nemzetek Kupájából Szenegált, ezzel egyidejűleg az is biztossá vált, hogy Didier Drogbáék ott lesznek a jövő évi, dél-afrikai kontinensviadalon.

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00

Szenegál fordítva, Mali tizenegyesekkel jutott be a legjobb nyolc közé az ANK-n

Minden más foci
2026.01.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik