FIFA: a bolgárok is fellebbeznek a kapuzárás ellen

MTI MTIMTI MTI
2013.01.09. 19:56
A Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) – a magyarhoz hasonlóan – fellebbez a nemzetközi szövetség (FIFA) súlyos büntetése ellen, melynek értelmében a válogatott a következő hazai világbajnoki selejtezőjét zárt kapuk mögött lesz kénytelen lejátszani.

A BFU szerdán elsődlegesen azzal indokolta a tervezett fellebbezést, hogy aránytalanul nagy büntetést kapott egy kis csoport diszkriminatív viselkedése miatt.

„Nemcsak nézők nélkül kell megrendezni egy meccset, de még pénzbírságot is kiszabtak ránk, azaz ugyanazért két büntetést kaptunk” – mondta Boriszlav Mihajlov, a BFU elnöke.

A FIFA fegyelmi bizottsága úgy döntött, a bolgár válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania következő vb-selejtezőjét, amely március 22-én Málta ellen lesz, mivel október 12-én a dánokkal szembeni mérkőzésén a drukkerek két petárdát dobtak a játéktérre, valamint a csereként beállt színes bőrű Patrick Mtiligiát minden labdaérintésénél hangosan kifütyülték. A nézők kizárása mellett a bolgár szövetséget az is sújtja, hogy 35 ezer svájci frankot köteles fizetni.

A magyar szövetségre szintén egy zártkapus meccset, illetve 40 ezer svájci frankos bírságot rótt ki a FIFA fegyelmi testülete a magyar szurkolók augusztusi, Izrael elleni barátságos meccsen tanúsított rasszista viselkedése miatt. Az MLSZ – többek között szintén aránytalanságra hivatkozva – ugyancsak fellebbez a döntés ellen.

A csoportjában második magyar válogatott a következő hazai vb-selejtezőjén, március 22-én a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 órája

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
5 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
7 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
22 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23