Vb 2014: a FIFA elveheti Sao Paulótól a mérkőzéseket

2013.05.15. 11:29
Előfordulhat, hogy a stadionépítkezés jelentős csúszása miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elveszi Sao Paulótól a jövő évi világbajnokság hat mérkőzésének rendezési jogát.

Jerome Valcke FIFA-főtikár leszögezte, hogy nem tűrnek további késlekedést, egyúttal – hangsúlyozva, hogy ez nem fenyegetés – utalt rá: a jegyértékesítés augusztus elsejei rajtjáig van módjuk helyszínváltoztatásra.

A FIFA – többszöri módosítás után – decemberre szerette volna készen látni a Sao Pauló-i Itaquerao stadiont, a szakemberek szerint azonban csak februárban tudják átadni a létesítményt, amely hat vb-meccsnek – köztük a nyitó összecsapásnak – adna otthont.

A vb főpróbáját, az idén június 15. és 30. között sorra kerülő Konföderációs Kupát hat helyszínen – Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Recifében, Belo Horizontében, Fortalezában és Salvadorban – rendezik. Ezekben a városokban a stadionok az előzetes határidőknél később, de még időben elkészültek.

A 2014-es vb mérkőzéseinek a tervek szerint Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad otthont.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29