Vb 2014: Brazília világbajnok lesz! - Scolari nem óvatoskodott

2013.11.17. 13:01
A brazil labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen könnyedén győzte le Hondurast. Az 5–0-s siker után Luiz Felipe Scolari, a selecao szövetségi kapitánya kijelentette: Brazília lesz a világbajnok.

A brazil nemzeti csapat a legutóbbi 12 fellépéséből 11-et megnyert, a legutóbbi ötön egyaránt győzedelmesen hagyta el a pályát, ezeken a meccseken 18 gólt szerzett és mindössze egyet kapott, Scolari kapitány pedig nem köntörfalazott, amikor a célokról kérdezték a Honduras elleni meccs után.

„Nincs nyomás Brazílián, hogy világbajnok legyen. Brazília világbajnok lesz!” – mondta Scolari közvetlenül azután, hogy leszögezte: ha nem hinne benne, hogy a selecao ismét felérhet a csúcsra, akkor „otthon maradt volna a kanapén.”

„Az öt-nulla nem mond el sokat a meccsről – mondta az aktuális mérkőzésről a kapitány. – A játék alapján kettő-nullának, vagy három-nullának kellett volna lennie. Ám sorra jöttek a gólok, mert jól kihasználtuk a helyzeteinket. A keretnek remek az összetétele, és az eredményességgel ma sem volt gond, jó eredményt értünk el. Azt láttuk viszont a játékosoktól, amit szerettünk volna.”

Kedden keményebb ellenfél várhat a brazilokra: az Angliát a Wembleyben megverő Chilével mérkőznek meg Torontóban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
13 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:22

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 10:48

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59
Ezek is érdekelhetik